Visszament a rablás helyszínére, elkapták a rendőrök

Vágólapra másolva!
Egy nehezen mozgó férfit raboltak ki ketten Budapesten, a telefonját is ellopták, de nem tett feljelentést. Pár nappal később viszont felismerte az egyik támadóját, aki visszatért a helyszínre, és szólt az arra járőröző rendőröknek, akik elkapták a férfit.
Vágólapra másolva!

Augusztus 13-án este fél 9 körül, a budapesti Gesztenyés-kertben

két férfi odament egy mozgásában korlátozott férfihez, akitől pénzt követeltek, majd fenyegetni kezdték és elvették a táskáját, amiben benne volt a férfi pénze, telefonja, ruhái és az iratai.

Többször is megpróbálta ott hagyni a két támadóját, de azok nem engedték. A nehezen mozgó férfi nem tett feljelentést, viszont augusztus 16-án felismerte az egyik támadóját, ugyanott, a Gesztenyés-kertben.

Szólt az ott járőröző rendőröknek, akik elfogták a feltételezett rablót és bevitték a XII. kerületi kapitányságra.

Kiderült, hogy a 43 éves férfi és az egyelőre ismeretlen társa augusztus 13-án egy nőt is kirabolt.

Ezért a XII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói

két rendbeli rablás és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt

gyanúsítottként hallgatták ki a 43 éves férfit, majd őrizetbe vették és kérték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt. A férfi társát továbbra is keresik a rendőrök.