A balatoni nyarat zárják palackba

Balatonlelle - Bujdosó-borászat
Vágólapra másolva!
A következő hat hétben dől el, hogy milyen lesz az idei évjárat – mondta Bujdosó Ferenc borász. A Balaton déli partján, a Somogyi-dombság legszebb dűlőin gondozzák a szőlőültetvényeket. A szőlőben és a pincében is a család három generációja dolgozik azért, hogy a gyümölcs zamatát minél teljesebb formában megőrizzék a borokban. Ahogy Bujdosó Ferenc mondja: „a balatoni nyarat zárjuk palackba". A Bujdosó-borok közül több évjárat nemzetközi díjat is kapott: például a Tramontana egy késői szüretelésű sárga muskotály, amely Berlinben, Párizsban, Bordeaux-ban és Szekszárdon is aranyérmes lett. De az egyik Merlot és a Sauvignon is aranyérmet kapott Bordeaux-ban.
Vágólapra másolva!

Száraz volt a nyár, nem voltak súlyos betegségek a szőlőben, elég eső is esett – persze, már jobb lenne, ha a következő hetekben nem esne ennyi - mondta Bujdosó Ferenc borász, amikor a balatonlellei szőlőjében jártunk. „Száraz ősz, jó évjárat, csapadékos ősz, kevésbé jó évjárat" – ezt tapasztalta Bujdosó Ferenc édesapja is, vagyis a következő hetekben dől el, milyen lesz az idei bor. A jó bor titka pedig a jó szőlő – állítja a borász. „Meg kell termelni a világ legjobb szőlőjét, és abból egy slaggal és egy vödörrel is el lehet készíteni a világ legjobb borát" – mondja Bujdosó Ferenc, akit a mai napig elvarázsol, hogy bárhová néz a szőlőjében, valahol mindig felbukkan a Balaton.

A Bujdosó-birtokon forgatott az Origo stábja. Nézze meg a videót!