Hétfőtől újabb vonalon lehet emeletes vonattal utazni

Az új, emeletes Stadler KISS motorvonat külső képe
Vágólapra másolva!
Hétfőn reggel áll forgalomba ismét a KISS emeletes motorvonat Magyarországon, ezúttal a Nyugati pályaudvar–Vác–Szob vasútvonalon. Az új járműszerelvény márciusban kezdte meg az utasforgalmi próbaüzemet, amit azonban a járvány miatt meg kellett szakítani.
Vágólapra másolva!

A felújítás alatt álló

Nyugati pályaudvar 10-es, külső vágányáról indítják ünnepélyesen hétfő reggel 8 óra 15 perckor a KISS motorvonat szerelvényét Vácon át Szobra.

Ezzel folytatódik a Stadler emeletesmotorvonat-típusának a magyarországi bevezetése, amely március 17-én a karantén miatt szakadt meg azért, mert a gyártó Magyarországon dolgozó külföldi munkavállalóit azonnal hazarendelte. Emiatt az utasforgalmi próbaüzemhez szükséges – vagyis olyan teszteléshez, amikor a járművek már utasokat is szállítanak – műszaki felügyeletet nem tudta ellátni a szállító cég - írja a Magyar Nemzet.

Ahogy az Origo is beszámolt róla,

március 15-én a cegléd–szolnoki vonalon ülhettek fel az utasok az emeletes motorvonatra.

Ilyen korszerű emeletes motorvonatokon utazhatunk hétfőtől a Nyugati pályaudvarról Szobig Forrás: MÁV-Csoport

A gyártó beszállítóinak műszaki gondjai miatt a korábbi februári határidő helyett március közepén indult el az emeletes vonat. Az első KISS a Budapest-Nyugati–Cegléd–Szolnok (100a) viszonylaton közlekedett, a második most a Budapest-Nyugati–Vác–Szob (70 sz.) vasútvonalon indul el. A gyártó információi szerint az első megrendelésből származó 19 emeletes vonat az eredeti ütemezésnek megfelelően 2020 végéig, a később megrendelt huszonegy vonat pedig 2022 végéig érkezik meg a magyar vasúttársasághoz.

A Stadler hatszáz ülőhelyet biztosító kétszintes motorvonatain korszerű utastájékoztató rendszert, tágas utasteret, wifit, mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozókat, valamint korszerű kamerarendszert találnak az utazók.

2022-re az összes emeletes motorvonat forgalomba áll

A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, Homolya Róbert szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatót. Itt azt mondta, hogy Mind a negyven KISS emeletes motorvonat 2022-re forgalomba áll, így három év múlva a budapesti elővárosi vasútvonalon - a lajosmizsei kivételével - csak ezek és az ugyancsak korszerű FLIRT járművek közlekednek majd.

Az emeletes járműveken három hagyományos és egy mozgássérültek által is használható vécé van, a multifunkciós terek pedig négy kerekesszék, illetve tizenkét kerékpár vagy öt babakocsi szállítására alkalmasak. A Stadler KISS-eket a gyártó ellátja az ETCS L2 vonatbefolyásoló rendszerrel is, amely lehetővé teszi, hogy a felújított vasútvonalakon óránként akár 160 kilométeres sebességgel haladhassanak.