Halálra verte és hagyta kihűlni barátját Bács-Kiskun megyei férfi

Vágólapra másolva!
Fél órán keresztül verte barátja egy férfi 2018 szilveszter éjszaka. Ütötte, rúgta, és a botjával verte. Ezután fogta, és az egyik ismerősével kihúzta az utcára és a fagyos időben magára hagyta a magatehetetlen férfit.
Vágólapra másolva!

A férfi a vádirat szerint évtizedek óta jó barátja volt későbbi gyilkosának. Rendszeresen ittak együtt, utóbbi házában. Igaz, ilyenkor a házigazda gyakran kötözködő és agresszív volt.

2018 szilveszter éjszaka is együtt ittak, velük volt még egy helyi férfi. Mindannyian nagyon sokat ittak, és a később meggyilkolt férfi több sértő megjegyzést tett a házigazda barátnőjére. Erre a házigazda beküldte őt az egyik szobába, hogy feküdjön le, a másik vendég pedig hazament.

Éjfél után aztán - tisztázatlan előzmények után –

a részeg házigazda rátámadt a vendégére, és ököllel az egész testén ütni rúgni kezdte.

Ezután a vádlott visszahívta a szomszédját és folytatta a konyha padlóján fekvő barátja verését.

Folyamatosan szidta, és a járóbotjával is tiszta erővel rácsapott.

A brutális verés 20-30 percen keresztül tartott. Az embertelen veréstől a szomszéd annyira megijedt, hogy a konyhából átment a lakás szobájába.

Mikor a verés befejeződött, a még élő, de vérben úszó férfit kihúzták az utcára, ahol a fagypont körüli hőmérsékletben magára hagyták, aztán hazamentek.

A magatehetetlen férfira órákkal később találtak rá az arra járók.

A mentősök kórházba vitték, de már az orvosok sem tudták megmenteni az életét, még aznap reggel meghalt.