A vádirat szerint a férfi részegen rendszeresen veszekedett élettársával, és szidta őt, illetve azzal fenyegette, hogy elvágja a torkát. 2018-ban négyszer is megverte barátnőjét, egyszer otthonukban egy gumibottal esett neki, majd a földre került nőt meg is rugdosta.

A férfi hónapokon keresztül verte élettársát. Volt, hogy azért esett neki a barátnőjének, mert nem volt elégedett a vacsorával. Ezért a nőt az ágyra szorította, és az ujjait feszegette, és azzal fenyegette, hogy elvágja a nyakát, ha feljelentést tesz. Mindezt olyan erővel tette, hogy a nőnek a bal kézcsontja eltört.

Egy másik alkalommal azért veszekedett élettársával, mert mire hazaért, nem volt elegendő alkohol otthon. Ezért fel

felpofozta a nőt, aki félelmében a konyhaasztal alá bújt.

Később a férfi egy ajtólapot csapott a nőre, majd kiment az udvarra. A nő utánna ment, hogy kibékítse, mire a férfi egy halkiemelőháló nyelével fejen ütötte.

Az ügyészség indítványozta, hogy az agresszív férfit letöltendő börtönre ítéljék.