Minden művésznek kell az őt értő, rá áldozó közönség

Lázár Eszter; Konok Tamás festő- és szobrászművész és Molnár Ani galerista

Honnan lehet tudni, ki a jó kortárs művész? Erről is beszélgettünk Molnár Anival, a nemzetközi színtéren is otthonosan mozgó galériatulajdonossal és az általa képviselt Konok Tamással, a geometrikus absztrakt irányzat külföldön is elismert alkotójával, akinek decemberben életműkiállítása nyílik a Ludwig Múzeumban. Interjú.

Ani, ön speciális helyzetben van, a F.E.A.G.A., az európai galériás szövetség vezetőségi tagjaként rálát az európai helyzetre. Hogyan változott a kortárs magyar alkotók megítélése itthon és külföldön?

Molnár Ani: Mi, magyar kortárs galeristák sok mindent értünk el az elmúlt 10-15 évben, talán a legfontosabb ezek közül, hogy láthatóvá váltunk a nemzetközi közegben.

Jó néhány magyar galéria rendszeresen részt tud venni rangos nemzetközi vásárokon, ahol be tudjuk mutatni a művészeinket.

Ezek a platformok is hozzájárultak ahhoz, hogy sikerült eljuttatni a legjobb magyar alkotókat mértékadó nemzetközi intézmények és magánszemélyek gyűjteményeibe.

A járványhelyzet legnagyobb veszélyét abban látom, hogy ha ez a nemzetközi aktivitás tartósan visszaesik, nagyon nehéz lesz újra bevezetni magunkat.

Jelenleg szinte minden nemzetközi vásárt töröltek vagy elhalasztottak a jövő évre. Például az Art Brussels és a Paris Photo New York rangos vásárokat, amelyeken a Molnár Ani Galéria idén tavasszal vett volna részt, de még az is bizonytalan a második hullám miatt.

Konok Tamás: Espace descriptif, 1975/14, 114 x 146 cm, akril, vászon, a Molnár Ani Galéria jóvoltából Forrás: Molnár Ani Galéria

A vírushelyzet a világ minden részén nagyjából egyformán sújtja a kortárs galériákat, így amikor újra fog indulni a rendszer, aminek egyelőre a részei vagyunk, akkor nekünk sem szabad kimaradni. Kulcsfontosságúnak tartom ezért a folyamatos nemzetközi jelenlét és kapcsolatok fenntartását, akár online formában is.

Ezért a legfőbb cél a jelenlegi helyzetben, hogy magyar galériák talpon maradjanak, amihez meg kell őrizni a hazai műtárgypiac aktivitását.

Amikor a magángyűjtők visszafogják a vásárlásaikat, a céges és intézményi vásárlások szerepe különösen felértékelődik. Gyakran nevezem a gyűjtőimet támogatóknak is, mert úgy érzem, hogy a kortárs művészeti alkotások vásárlása önmagában egyfajta mecenatúra, hiszen lehetővé teszi a művészeknek további művek létrehozását, a szükséges anyagok, festék megvásárlását, műtermük fenntartását, a galériák pedig a működési költségeiket tudják ezáltal finanszírozni.

Konok Tamás festő- és szobrászművész és Molnár Ani galerista Forrás: Lázár Eszter

Tamás, ön mit gondol a mecenatúra fontosságáról, és egyetért azzal, hogy a vásárlók is egyfajta támogatói a teljes színtérnek?

Konok Tamás: A művész karrierjének alapkérdése, hogy megtalálja a számára megfelelő galeristát. Alapvető feltétel, hogy a galéria tulajdonosa kedvelje a művész munkáit, hiszen a művész és galéria együttműködése így lehet csak tökéletes.

A művész önmagában nem tud jelen lenni a nemzetközi színtéren, kizárólag egy galérián keresztül mutatkozhat be.

A galériással való kapcsolat nagyon fontos, de ugyanennyire létfontosságú a gyűjtők, mecénások szerepe, nélkülük nem működik ez az egész.

Kell valaki, aki visszajelez, érti, amit csinálok, és anyagilag is áldoz rá, hiszen nekem ez a kenyerem is.

Az énekesek sem szeretnek csak a fürdőszobában énekelni, kell a közönség. Minden művésznek fontos a közeg, amely meghallja, amit mond.

Tamás, melyik gyűjtővel való kapcsolatára emlékszik jó szívvel, melyik kollekció esetében érezte azt, hogy rangot jelent bekerülni?

K. T.: Rögtön pályám elején, az első párizsi utamon az utolsó élő impresszionista festő, André Dunoyer de Segonzac, Claude Monet közeli barátja és az egyik legfontosabb francia műgyűjtő, Paul de Laboulay vásárolt tőlem.

Ez hatalmas szerencse volt, hiszen az utcáról, mappával a hónom alatt sétáltam be a galériákba, naiv voltam, és nem tudtam akkor még, hogy így nem szokott senki vásárolni.

De amikor az egyik galériában összecsomagoltam a mappámat, odalépett hozzám egy elegáns, hetven év körüli úr, és átnyújtotta a névjegyét, hogy látogassam meg másnap a lakásán, ahová odahívta barátját, Segonzac-ot is. Figyelmesen átlapozták a munkáimat, őszinte elismeréssel dicsértek, majd két-két képemet meg is vásárolták.

Az élethez szerencse is kell.

M. A.: Konok Tamás művei számos hazai és nemzetközi múzeumban megtalálhatók.

Magyarországon többek között a Ludwig Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a Szépművészeti Múzeum, az Iparművészeti Múzeum mind őriznek tőle munkát, de része a rangos Vass László magángyűjteménynek is.

Nemzetközi múzeumok közül kiemelném a berni Musée des Beaux-Arts, a párizsi Bibliothèque Nationale, a hollandiai Stedelijk Museum gyűjteményét. A legtöbb múzeum, intézmény, ahol kiállítása volt, vásárolt tőle képet is.

Konok Tamás, Graphidion, 1976/81, 130x160 cm, akril, vászon, a Molnár Ani Galéria jóvoltából Forrás: Molnár Ani Galéria

Miért az absztrakt művészet felé fordult?

K. T.: Hosszú folyamat, amíg valaki megtalálja a saját stílusát, az én esetemben is sok gondolkodás és útkeresés előzte meg, míg rátaláltam arra az útra, ami kiteszi az egész életpályámat.

Meggyőződésem, hogy intelligencia és gondolati háttér nélkül nincs jó művészet, nekem sosem volt elég az üres formalitás.

Keresem a dolgok szerkezetét, a konstrukciót, folyamatos redukálásban vagyok, amíg el nem jutok addig a végső vázig, amire ráépülhet aztán a dolgok.

Híres arról, hogy rengeteget dolgozik. Még mindig naponta fest?

K. T.: Sokat dolgozom, de az, hogy nekiállok-e festeni, sok mindentől függ, teljesen egyszerű, hétköznapi dolgoktól.

Amikor összeállt a fejemben egy nagyon erős művészi program, amit meg akarok valósítani, akkor az szinte lázszerűen éget, hogy csinálni kell.

Tapasztalatom is van arról, hogy a robbanó indulat milyen hamar elpárolog, ha nem csinálom meg rögtön. Ahogy az írók is sokszor a villamoson ülve egy kis papírdarabra feljegyzik azt a néhány gondolatot, amire majd ráépül egy novella, egy vers, vagy akár egy teljes regény. Ezek az alkotás kegyelmi pillanatai, meg kell ragadni őket.

M. A.: Ezen a ponton érdemes megemlíteni, ha egy művész készül egy tárlatra, ez egy plusz motiváció a számára, hogy akár nehezebb körülmények között is alkosson. Ez most Tamás esetében a december első hetében a Ludwig Múzeumban nyíló nagy retrospektív kiállítás lesz, és a rákövetkező héten a Molnár Ani Galériában is Konok Tamás tárlattal készülünk.

Honnan lehet tudni, mi az, ami hosszútávon maradandó értékké válik a kortárs művészetből? Milyen tényezőket kell figyelni?

K. T.: Sokszor a legabszurdabb ötletekből lesz egy nagyhatású irányzat. Itt lép be az idő faktor, nem látunk hosszú távra előre.

Nagy jelentőséget tulajdonítok az ambíciónak, ami alatt azt értem, hogy a művész akarjon létrehozni valami újat, amihez dolgozzon ki egy elméleti hátteret is.

Nem utolsósorban elképesztően kitartónak kell lenni, akkor is, ha éppen nincsenek visszajelzések. Én Van Goghot azért tisztelem annyira, mert neki aztán semmi visszhangja nem volt, egyetlen egy képet adott el egész életében, azt is a testvére vette meg, mégis ekkora és ilyen egységes életművet hozott létre. Ehhez hallatlan önbizalom, kitartás, szorgalom és tehetség kellett.

Azt nyilatkozta egyszer, hogy a láthatatlan láthatóvá tétele izgatja. Sikerült?

K. T.: Arra gondoltam, amit Arany János fogalmazott meg a legszebben, a Vojtina ars poétikája című versében: „Nem a való hát: annak égi mássa/Lesz, amitől függ az ének varázsa". Az égben megfordult világ az, amitől varázslat lesz ez az egész. Arany János ezzel megfogalmazta a megfogalmazhatatlant, elmondta, hogy mi a művészet.

Konok Tamás

A geometrikus absztrakt irányzat elismert alkotója, Konok Tamás 1930-ban született Budapesten. 1953-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, 1959-ben Párizsba költözött, majd Zürichben is aktív volt. A kilencvenes évektől kezdve újra Budapesten él és dolgozik.