Ahogy arról az Origo már több alkalommal beszámolt, a baloldal vezére, Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök vagyonelkobzással fenyegette meg Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház vezetőjét, illetve a munkatársait. Gyurcsány bolsevik típusú fenyegetőzése azt követte, hogy az ITM bejelentette, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke Vidnyánszky Attila lett. Rákay Philip az Origón óriási visszhangot kiváltó cikket írt Gyurcsány fenyegetőzéséről. Ezt követően a reakciókat látva petíciót indított, amelyhez  301 művész és közéleti személy csatlakozott. Ezután már az első nap sok ezren írták alá a petíciót, és az aláírók száma rohamosan nő, már jóval meghaladta a 10 ezret. 

Július 31-én derült ki, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója lesz. A Kossuth- és Mejerhold-díjas nagy művész kinevezésének bejelentését követő napon a radikális baloldal vezére, Gyurcsány Ferenc a következő bejegyzést írta a közösségi oldalára: „Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt! Minden értelemben földönfutók lesznek. Nem lesz árokbetemetés. Zárójel lesz. Levegőtlen világ azoknak, akik megölték a magyar szabadságot."

Gyurcsány FerencForrás: MTI/Kovács Tamás

Gyurcsány tehát bolsevik stílusban fenyegette vagyonelkobzással a Nemzeti Színház vezetőjét és a társait, tágabb értelemben a teljes nemzeti, konzervatív, jobboldali és keresztény értelmiséget is megtámadta, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megfélemlítse őket.

Rákay Philip augusztus 23-án petíciót indított Tiltakozzunk Gyurcsány Ferenc fenyegetése ellen! címmel, amelyet aztán 301 művész és közéleti szereplő írt alá.

A petíció szövege a következő:

Az elmúlt hetekben a magyarországi politikai ellenzék vezéralakja, s legerősebb pártjának elnöke azzal fenyegetőzött, hogy hatalomra kerülése esetén a magyar kulturális és művészeti élet meghatározó alakjait „minden értelemben földönfutóvá" teszi. E nyilatkozat rendkívül veszélyes határ átlépését jelzi: egy ma aktív pártpolitikus ezáltal a XX. század legsötétebb időszakainak, Lenin, Hitler és Sztálin, illetve gyalázatos magyarországi követőik világának visszahozatalát tartja kívánatosnak. Mi, magyar művészek, alkotók, értelmiségiek, közéleti emberek tiltakozunk az ilyesfajta fenyegetés ellen, egyben kifejezzük szolidaritásunkat a megtámadott művészekkel. Felhívjuk minden jóérzésű magyar honfitársunkat, hogy csatlakozzon kezdeményezésünkhöz!

Az aláírók száma azóta rohamosan nő, kedd estére meghaladta a 10 ezret.

Gyurcsány fenyegetőzését hétfő este elítélték a Sajtóklub vendégei is, Bayer Zsolt például „ávós, bolsi, gyilkos dumának" minősítette azt, hozzátéve, hogy a bukott miniszterelnök gazember. 

A Kossuth rádiónak adott, szokásos péntek reggeli interjújában múlt héten Orbán Viktor miniszterelnök is kifejtette véleményét a baloldal vezére, Gyurcsány Ferenc fenyegetőzéséről. A kormányfő azt mondta, hogyezek kommunisták, ezt csinálták, amikor hatalomra kerültek Magyarországon: elvették az emberektől, amijük volt.„Miért gondoljuk, hogy megváltoztak?" – tette fel a kérdést Orbán Viktor. Mi felütjük a Könyvet, ahova az van írva, hogy aki kardot ránt, az kard által vész el- fogalmazott a miniszterelnök.

A Rákay Philip által indított petíciót itt lehet aláírni.