Mellkason szúrta alvó barátját egy férfi egy budapesti gyárépületben

kés konyhakés illusztráció
kés konyhakés illusztráció
Vágólapra másolva!
A mentők életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba a 54 éves férfit a Kámfor utcából.
Vágólapra másolva!

Az 54 éves férfi nem tudta, hogy ki szúrta meg álmában, ezért nem gyanakodott 45 éves barátjára, aki hazugságokkal próbálta eltereni magáról a figyelmet. A támadó azt mondta a rendőröknek, hogy

egy másik férfi rontott rájuk a Kámfor utcai használaton kívüli gyárépületben, és ő szúrta meg a barátját.

A férfi azonban többször is ellentmondásba keveredett, míg végül kiderült, hogy ő volt a támadó. Később bevallotta tettét, amit azzal indokolt, hogy korábban összevezett 54 éves társával.

A 45 éves férfit a rendőrök a helyszínen elfogták.