A kőbányai siker után, az ország több pontján is megnőtt az érdeklődés építészeti bűnmegelőzés iránt, amivel alig egy év alatt nagy mértékben csökkentek a park környéki bűncselekmények.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) tavaly szeptember 17-én adta át Magyarország

első építészeti bűnmegelőzési szempontok alapján kialakított közterületét, Budapesten, a X. kerületben.

Garamvölgyi László dandártábornok, az NBT kommunikációs igazgatója elmondta az Origónak, hogy mintaprojekt beruházás előtt, az Ónodi-Kolozsvári-Liget-Bánya utca határolta park rendezetlen és elhanyagolt volt. A 21. századi technológiával kialakított közterületnek köszönhetően a környéken, nem egészen egy év alatt 50 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma, erőszakos cselekmény nem történt, további a szabálysértések is teljes mértékben megszűntek.

- mondta Garamvölgyi László.

Mielőtt megkezdték a park átalakítását, az NBT kikérte a környéken lakók véleményét és a közelben lévő Szent László Gimnázium diákjait is bevonták a tervezésbe. Az elsődleges szempont a kialakításkor az volt, hogy: az épített környezet javítsa a parkba látogatók biztonságérzetét és csökkentse a bűnelkövetés alkalmait, lehetőségeit. A mintaprojektben kizárólag környezetbarát anyagokat használtak, a téren napelemes világítási rendszer és WIFI szolgáltatás is működik.

Garamvölgyi László azt is elárulta, hogy a zöld területek megtartása mellett olyan műtárgyakat is beépítettek a parkba, amelyek az igényes környezet mellett, a sportolást, a pihenést és a háborítatlan kikapcsolódást szolgálják.

A tér már az átadása után a kerületi lakosok és diákok kedvenc és biztonságos találkozóhelyévé vált.

Mindannyian vigyáznak arra, hogy megmaradjon olyannak, amilyennek átadták. 

Képünk illusztrációFotó: Csudai Sándor - Origo

A mintaprojekt megvalósult formájában igazolja az építészeti bűnmegelőzés alapfilozófiáját: az esztétikum és a funkcionalitás harmóniáját, aminek elsődleges szempontja a prevenciós kultúra, az állampolgárok biztonságérzetének javítása és a kriminális veszélyek nagymértékű csökkentése

- fogalmazott Garamvölgyi László, majd hozzátette, hogy a kivitelezésben az NBT mellett, a helyi önkormányzat és a Kőbánya Közbiztonságáért Közalapítvány is részt vett. A kőbányai program után megnőtt a várostervezők és építők érdeklődése az építészeti bűnmegelőzés iránt, ezért az NBT irányításával, több hasonló program indult az országban.