Gyárfás Tamás a rendőrséget hibáztatta a bíróságon

Fővárosi Törvényszék, Gyárfás Tamás tárgyalása, 2020.02.20.
Vágólapra másolva!
Azt nem tagadta Gyárfás Tamás, hogy az elhíresült Fenyő-gyilkosság idején voltak alvilági kapcsolatai és a gazdasági helyzete is lehetővé tette, hogy megölesse a médiavállalkozót, de azt már igen, hogy felbérelte volna Tasnádi Pétert vagy Portik Tamást riválisa likvidálására. Akárhányszor meghallgatták az ügyben, eddig mindig mentegette magát és hazugságnak nevezte a vádakat. Ma viszont olyat is mondott, amit eddig sosem. A rendőrséget hibáztatta, hogy "bedobták a nevét a köztudatba" a merénylettel kapcsolatban, aminek az elkövetője, Jozef Rohác, már börtönben van.  
Vágólapra másolva!

A vád szerint Fenyő János és Gyárfás Tamás között az 1990-es években üzleti, elszámolási vita, hatalmi harc robbant ki az RTV Újság, a Nap TV és más ügyek miatt. Perek indultak, nyilvánosan fenyegették egymást a felek. Ahogy az Origo először megírta, Fenyő János terhelő adatokat próbált gyűjteni Gyárfásról, és lejárató cikkeket íratott róla a Népszavába.

Az ügyészség szerint ez volt az indíték, emiatt határozta el Gyárfás, hogy megöleti riválisát.

A nyomozók szerint előbb Tasnádi Pétert bízta meg azzal, hogy 12 millió forintért végezzen Fenyő Jánossal.

Gyárfás Tamás a Fővárosi Törvényszékre érkezik 2020. február 20-án Fotó: Csudai Sándor - Origo

Tasnádi ebből hatmilliót eltett, de nem teljesítette a megbízást, ezután fordult Gyárfás Portik Tamáshoz. A keddi tárgyaláson azon hangfelvételek alapján kérdezték a volt baloldali médiavállalkozót Tasnádi Péterhez fűződő kapcsolatáról, amit Portik Tamás rögzített.

A bíróság kérdésére, hogy félt-e Tasnádi Pétertől, Gyárfás Tamás nemmel válaszolt.

A bíróság kérdésére, hogy akkor Portik Tamásnak 2004-ben miért mondta azt, hogy "kiveri a víz", ha arra gondol, hogy Tasnádi kiszabadul a börtönből és megkeresi, Gyárfás Tamás azt mondta, nem attól félt, hogy Tasnádi erőszakot alkalmaz vele szemben, hanem inkább attól tartott,

hogy belekeveri Fenyő János meggyilkolásába.

Ezzel kapcsolatban Gyárfás azt mondta, Tasnádi 2003-ban felhívta a börtönből. Közölte, hogy Kovács Lajos, az ügy korábbi főnyomozója rá akarja venni, hogy tegyen vallomást ellene a Fenyő-ügyben. Arra a kérdésre, hogy miért akarta volna egy rendőr rávenni Tasnádit, hogy vallomást tegyen Gyárfás ellen, Gyárfás azt mondta,

akaratán kívül félretájékoztatta Kovács Lajost egy dátumról a Nap TV-vel kapcsolatban, ami miatt a nyomozó azt gondolta, ő állhat a bűncselekmény mögött, ráadásul az alvilági kapcsolatai és a gazdasági helyzete is ellene szólt.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Arra a kérdésre, hogy ebben az esetben miért nem jelentette fel Kovács Lajost vagy Tasnádit, és miért nem használta fel a médiát, hogy tisztázza magát, azt válaszolta, szégyellte, hogy a neve egyáltalán kapcsolatba kerül a Fenyő-üggyel, emellett soha nem élt vissza azzal, hogy lehetősége volt közéleti műsort készíteni. Hozzátette, ráadásul nem is volt bizonyítéka, hogy Tasnádit valóban vallomásra akarta volna rávenni a rendőrség.

Azt mondta: a rendőrség hamar bedobta a nevét a köztudatba a gyilkossággal kapcsolatban, ez pedig kapóra jött az alvilágnak, Tasnádi és Portik is esélyt látott arra, hogy keressen az ügyön.

Tasnádi Péter volt feleségének vallomásával kapcsolatban Gyárfás Tamás azt mondta, a nő előbb védte a volt férjét, majd amikor megromlott a kapcsolatuk, csak azért, hogy volt férjének ártson, azt vallotta, hogy megbízást kapott Fenyő János megölésére tőle.

A jogerős ítélet szerint

Fenyő János médiavállalkozót 1998-ban ölte meg Budapesten Jozef Rohác,

aki a többi között emiatt börtönbe került. Az ügyészség a mostani eljárásban azzal vádolja Gyárfás Tamást, hogy ő bízta meg az azóta már más ügyekben jogerősen elítélt Portik Tamást és Tasnádi Pétert Fenyő János megölésével. A vád szerint Portik meg is szervezte a gyilkosságot, ő bérelte fel Jozef Rohácot.

Budapest, 1998. február 11. A II. kerületi Margit utcában délután fél hat körül lelőtték Fenyő Jánost, a Vico Rt. elnök-vezérigazgatóját Forrás: MTI/Rózsahegyi Tibor

Gyárfás Tamás arról is beszélt, hogy egy félreértés nyomán terjedt el a városi pletyka még 1997-ben, hogy megbízást adott volna Fenyő János megölésére Tasnádinak, és Tasnádinak "megtetszett a dolog", mert ezzel fenn tudta tartani a "keresztapa-nimbuszát". De amikor a rendőrség is elkezdte komolyan venni a lehetőséget, már azt mondta Tasnádi,

hogy csak lehúzta Gyárfást, aki egy balek.

A bíróság felvetette, hogy ha Gyárfásnak konfliktusmentes volt a kapcsolata Tasnádival, aki jelentős pénzt is hozott neki a hirdetésekkel, miért állította Tasnádi, hogy megbízást kapott Gyárfástól a gyilkosságra. Azzal kapcsolatban, hogy Gyárfás Tamás tízmillió forintot adott a börtönből éppen szabadult Tasnádinak, Gyárfás több magyarázatot is adott már az eljárás során. Ezeket a keddi tárgyaláson fenntartotta, így többek között azt, hogy

Tasnádi megzsarolta, ráijesztett, lehúzta,

de mondta azt is, hogy azért adott pénzt, mert jobb a békesség, valamint, hogy félt, hogy Tasnádi hamis vallomást tesz, amivel belekeveri a Fenyő-ügybe. A pénzzel kapcsolatban elmondta, nem írtak róla papírt, bár nem volt illúziója, hogy Tasnádi visszaadja-e azt. A per csütörtökön folytatódik.