Ezért nincs Karácsonynak jogosítványa, többször is megbukott a vizsgán

Karácsony Gergely Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere
Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere
Vágólapra másolva!
Sokak szerint azért sem kedveli az autósokat a főpolgármester, mert többször megbukott a vizsgán, és ezért is próbálja a lehető leginkább kiszorítani őket. A Ripost információi szerint folyton bizonytalankodott, sőt, félt autóvezetés közben, ezért kellett többször is megbuktatni. Aztán a sokadik hiábavaló próbálkozás után örökre lemondott a jogosítványról. Közben meg kitalált egy mesét, hogy miért is nem akar autót vezetni.
Vágólapra másolva!

Nyilvánvalóan valamiféle zsigeri ellenszenv vezeti a főpolgármestert az autósokkal kapcsolatban. Soha egyetlen gondolata nincs arról, hogy az ő életüket könnyítse, vagy hogy gyorsítsa az akadozó forgalmat. Ebben nagy szerepe kell legyen annak, hogy képtelen volt jogosítványt szerezni.

A Ripost információi szerint a KRESZ-vizsgán – itt sem elsőre – még valahogy, a lécet súrolva átjutott, de aztán csúnya kudarc lett a vége. A lap információi szerint folyton bizonytalankodott.

Nem merte felvenni a tempót, késve döntött egy útkereszteződésben, nem tudta eldönteni, hogy kinek van előnye.

Egyszer még arra is rákérdeztek az oktatók, hogy minden rendben van-e a szemével, tényleg megkapta-e az orvosit. „Olyan volt, minta nem látna rendesen" – idézte fel az egyik gépjárműoktató.

Karácsony Gergely többször megbukott a KRESZ-vizsgán Fotó: Polyák Attila - Origo

Többször is bukás lett a vége

Nem csoda, hogy többször is bukás lett a vége. A Ripost forrásai bizonytalanok abban, hogy hányszor is bukott meg Karácsony a vizsgán. De hogy többször, az biztos.

Kétszer biztosan, ez bizonyítható, de van, aki szerint négyszer is nekiszaladt, mert másik iskolában is próbálkozott, hátha nem vele van a baj, de hiába.

A nyilatkozók szerint ugyanaz volt a baj minden alkalommal. Karácsony

félt és bizonytalankodott, nem tudott egyértelmű döntéseket hozni vezetés közben, például amikor a Nagykörúton komoly forgalomban kellett vezetnie.

A többszörös kudarc után Karácsony egyszer csak feladta, amit azzal indokolt, hogy „ő most már tudja, nem erre született".

A Karácsonyt megbuktatók később megdöbbenve hallották azt a „hivatalos" magyarázatot, hogy azért nincs jogosítványa, mert nem is akarja, hogy legyen. Még azt is hozzáköltötte, valószínűleg a PR-tanácsadók javaslatára, hogy azért nem akar vezetni, mert gyerekkorában az édesapját súlyos baleset érte.

Arról tudatosan hallgat, hogy hiába próbálkozott, hogy többször is megbukott a vizsgán, hogy mindenki egyértelműen alkalmatlannak minősítette az autóvezetésre.