Az antiszemita jelöltet támogató Párbeszéd szerint az Alapjogokért kampánya a "megfélemlítő"

Vágólapra másolva!
Az Alapjogokért Központ „Igazság, erő, felemelkedés – együtt tesszük naggyá a Kárpát-medencét" címmel futó kampánya a Párbeszéd szerint „megfélemlítő". A kritika azért is érdekes, mert a párt aktívan, jelölőszervezetként indítja az antiszemitizmusáról hírhedt, egyébként jobbikos Bíró Lászlót a tiszaújvárosi időközi választásokon, és társelnökük, Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere még tavaly sem látott kivetnivalót abban, hogy az országgyűlési képviselőket zsidó származásuk alapján listázzák.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról korábban az Origo is hírt adott, az Alapjogokért Központ augusztus 20-án indította el többhetes szemléletformáló kampányát „Igazság, erő, felemelkedés – együtt tesszük naggyá a Kárpát-medencét" címmel. Szánthó Miklós, a Központ igazgatója a Magyar Hírlapban megjelent, szombati interjújában elmondta:

A „megfélemlítő" kampányvideó alább tekinthető meg:

A valóban ritkaságszámba menően látványos felvételekből álló kisfilmmel robbant be a kampány, melyet az elmúlt napokban a nyomtatott és online sajtóban – nálunk is –, valamint közterületeken megjelenő elemek támogatnak, mint amilyen ez is:

Az Alapjogokért Központ kampánya Forrás: Alapjogokért Központ

A valóban a „magyar érzésre" fókuszáló projekt a balliberális oldalt is megérintette – már persze nem abban az értelemben, ahogy gondolnánk. Egyik „neves" megmondóemberük, György Péter az egészet „giccsesnek", „naivnak" és „történelmietlennek" nevezte – holott nem egy dokumentumfilmről, hanem egy szemléletformáló kampányról van szó –, de hiányolta a kisfilmből a családot, és hogy „nem épülnek benne városok, nem épülnek benne utak, nincsenek benne hidak". (Miközben a film Magyarország történetét egy családtörténet allegóriájával futtatja végig, a második felében pedig több város, autópálya- és hídépítést mutatnak).

Szánthó éppen erre reagálva mondta az említett Hírlap-interjúban, hogy „

A kampány azonban ma egy újabb, nem várt – vagy éppen előre tudható – helyről kapott újabb támadást. A Párbeszéd nevű párt mai posztja szerint ugyanis a kampány „megfélemlítő" hatású – itt egy, a filmben is szereplő, egy I. világháborús magyar kitörést mutató hirdetésre utalnak –, mert „katonásdit játszik". A Központ szintén a Facebookon közzétett reakciójában tömören annyit jelzett:

Forrás: Alapjogokért Központ/Facebook

A Központ reakciója valóban érzékeny pontra tapint rá a Párbeszéd esetében. Nem pusztán arról van ugyanis szó, hogy a Párbeszéd „támogatja" azt a jobbikos Bíró Lászlót, aki korábban Budapestet „Judapestnek" nevezte, „zsidó uzsora-banktőkéről" beszélt, az izraeli turistákra pedig – nyelvtanilag hibásan – mint „tetűcsúzdásokra" utalt. Ugyanis bár formálisan a tiszaújvárosi időközi választáson Bíró László – sorrendben – a Párbeszéd, az MSZP, a DK, a Momentum és az LMP közös jelöltje (a Jobbiknak ugye nem sikerült magát jelölőszervezetként nyilvántartásba vetetnie), eljárásjogi értelemben ilyenkor mindig az a párt „veszi a nevére" a jelöltet, amely az első helyen szerepel, és a többiek kvázi „csatlakoznak" a jelöléshez: így tehát nem áll távol a valóságtól azt mondani, hogy az állítása szerint „apátiából zsidózó" Bíró elsősorban a Párbeszéd jelöltje.

A szavakban az antiszemitizmus ellen rendszeresen fellépő balliberális oldaltól más esetekben sem áll persze távol a nyílt vagy burkolt zsidóellenesség – még napjainkban sem.

Csak hogy egy pár emlékezetes esetet felelevenítsünk a közelmúltból: 2004-ben az akkor még ifjúszocialista Zuschlag János a Duna-parton élcelődött a zsidó áldozatokon a ma a DK-ban politizáló Arató Gergely társaságában; Kende Péter élő, egyenes tv-adásban zsidózta le Majtényi Lászlót; Karácsony Gergely egy HírTV-s adásban azt mondta még tavaly is, hogy szerinte országgyűlési képviselőket zsidó származásuk alapján listázni „önmagában nem nácizmus"; az SZDSZ-es Haraszti Miklós pedig a Klubrádióban igyekezett Bírót mosdatni.

Megkerestük az ügy kapcsán Szánthó Miklóst is, aki azt mondta, hogy éppen azért „

Arról, hogy az őket kritizáló Párbeszéd egyébként Bírót indítja a választáson, a Központ igazgatója csak annyit mondott: „őszintén szólva hátborzongató, hogy a baloldalon azt vallják: az ő antiszemitájuk valójában jó antiszemita."