Bombariadó volt a szigetszentmiklósi bíróságon – videó

Vágólapra másolva!
Egy ismeretlen férfi telefonált be a szigetszentmiklósi bíróságra azzal, hogy egy bombát rejtett el az épületben, ami fel fog robbanni. Az épületet kiürítették és átvizsgálták, de nem találtak bombát. A rendőrség közveszéllyel fenyegetés miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.
Vágólapra másolva!

Alsónémediből, egy Fő utcai telefonfülkéből hívták fel a Szigetszentmiklósi Járásbíróság Büntető Irodáját szeptember 2-án 8 óra 30 perc körül.

Egy férfi szólt bele a telefonba és azt mondta, hogy egy bombát rejtett el a bíróságon, ami 10 órakor fel fog robbanni.

Ezek után az épületet kiürítették és átvizsgálták, de nem találtak robbanószert.

Aki felismeri a felvételen látható, sötét nadrágot, kapucnis felsőt és napszemüveget viselő férfit, vagy információja van róla, az jelentkezzen a rendőrségen.