Reagált a Magyarország elleni kampány fő szervezője, és le is leplezte magát

Vágólapra másolva!
Twitteren reagált a Magyar Nemzet róla szóló cikkére Gerald Knaus a European Stability Initiative elnöke, aki az elmúlt hónapokban újabb kommunikációs offenzívát indított Magyarországgal szemben. Ő a Soros-hálózat karmestere - írta róla a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Gerald Knaus több nyugati újságírót is megjelölt a bejegyzésében, ezzel alá is támasztotta a Magyar Nemzet állítását arról, hogy ő irányítja a Magyarország elleni kampányt. Knaus többek közt Armin Wolf osztrák újságírót, Maximilian Poppot, a Spiegel munkatársát, Patrick Kingsley-t és Steven Erlangert, a New York Times munkatársait is értesítette a bejegyzéséről.

Gerald Knaus egy fenyegető megjegyzést is írt a tweetjében. Azt írta: még szomorúbbak lesznek egyesek, ha megjelenik a migráció témájában írt új könyve októberben.

A Magyar Nemzet hétfőn írta meg, hogy sikerült azonosítani azt a személyt, aki – a Soros-hálózat tagjaként – a Magyarország elleni lejárató akciók irányítója, végrehajtója. A következő napokban a lap cikksorozatban mutatja be, hogy milyen eszközökkel, módszerekkel végzi a munkáját Knaus, a European Stability Initiative elnöke, aki az elmúlt hónapokban újabb kommunikációs offenzívát indított Magyarország ellen.