A Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) a '70-es évektől kezdve kisajátította magának egy baráti társaság - rokonok, üzletfelek -, és ezek "ülnek rajta" a mai napig - mondta Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója hétfőn a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az igazgató szerint ez a helyzet bezártságot és az "új impulzusoknak" való nyitottság kizárását jelenti. 

Tehát megdöbbenve vettem tudomást arról, hogy bejelentik sorra olyan színházi rendezők, meg olyan, az egyetemen tanító emberek a távozásukat, akik 76-77 évesek. Nem is tudom, hogy miért vannak még ott - fogalmazott Schmidt Mária.

Schmidt Mária: Az egyetem a nemzeti kérdéssel szemben távolságot tartFotó: Szabó Gábor - Origo

Szerinte azzal nincs gond, ha egy ilyen korú tanár egyszer-egyszer tart egy előadást, de hogy ő tanítsa a művészeket a 21. században, alapvető kérdéseket vet fel. Hozzátette, nem hiszi el, hogy egy olyan színművészeti egyetemre lenne szükség Magyarországon, amelyik a '70-es években "kapott utoljára fényt".

Szerinte az egyetem a nemzeti kérdéssel szemben távolságot tart, hiszen senkit nem enged be, ami azt jelzi, hogy ott csak kizárólagosságokban gondolkodnak. Elmondta azt is, a világ számos pontján magánképzés formájában oktatják a színészeket, s azon is érdemes elgondolkodni, hogy van-e értelme az állami finanszírozásnak Magyarországon.