Videóhívással hallgatták meg egy gyilkossági ügyben azt a férfit, akit korábban egy másik gyilkosság miatt már életfogytiglanra ítéltek azzal, hogy legkorábban 25 év múlva szabadulhat. A mostani ügy vádirata szerint egy idős nőt ölt meg, a korábbi ítélet szerint egy idős férfit. 

A most bíróság elé állított férfit korábban azért ítélték életfogytiglanra, mert 2016-ban fejszével megölte idős szomszédját a Baranya megyei Túronyban.Most pedig azért hallgatták meg, mert beismert egy újabb gyilkosságot.

A rendőrség korábban megállapította, hogy az akkor 27 éves férfi 2017 februárjában betört egy idős nő házába, késsel megszúrta, majd rágyújtotta az épületet.

A földre került áldozat szén-monoxid-mérgezésben halt meg. Az eset alig két hónappal azelőtt történt, hogy a férfit az első gyilkosság miatt elfogták.

A férfit akár már október közepén elítélhetik.