Fidelitas: Karácsony fejezze be a politikai ámokfutását!

Illés Boglárka fidelitas
Vágólapra másolva!
A Fidelitas elnöke felszólította Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy "fejezze be a politikai ámokfutását".
Vágólapra másolva!

Illés Boglárka keddi budapesti, az Erzsébet körúton tartott sajtótájékoztatóján közölte, eddig türelemmel várták, hogy a főpolgármester mit szeretne kezdeni a Nagykörúttal, de mostanra a Fidelitasnál is "betelt a pohár". Hozzátette:

Karácsony Gergely kísérleti laboratóriumként használja a fővárost, ami már tavasszal látható volt, amikor rendeletekkel vezette a várost, és egysávosította a nagykörutat.

Emiatt - folytatta - annak a több tízezer embernek, aki autóval jár munkába, viszi a gyermekeit az iskolába vagy óvodába, el kell viselnie a szmogot és a torlódást - mondta.

A főpolgármester megfelelő tervezés és egyeztetés hiányában hozott meg egy rendeletet, és csak azután érzékelte, hogy érdemes lenne megkérdezni az emberek véleményét - jelentette ki. Ezzel az autósokat a kerékpárosok ellen uszította és fordítva - hangsúlyozta.

Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke felszólította Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy "fejezze be a politikai ámokfutását" Forrás: Facebook

A Fidelitas nevében leszögezte: nem kérnek abból, hogy Karácsony Gergely "játszadozik" azoknak az idejével, akik autóval járnak munkába.

Más egymillió lakosúnál nagyobb városokkal összehasonlítva Budapesten magas a közösségi közlekedés aránya, az egyéb gépjárművel közlekedést tekintve pedig a középmezőnyben található - közölte. Cél, hogy a kerékpáros közlekedés aránya nőjön, de ezt nem úgy kell elérni, hogy ellehetetlenítik az autósok életét - mondta Illés Boglárka.

A sajtótájékoztató után a Fidelitas aktivistái kérdésekkel felmatricázott palackos vizeket osztottak a piros lámpánál várakozó autósoknak. A palackokon az volt olvasható: "Téged sem kérdeztek meg róla, hogy mit gondolsz a körúti biciklisávról? Ez mindenki Budapestje?".