Meghalt a harmadik emeletről kizuhant szekszárdi kislány

Vágólapra másolva!
Nem lehetett megmenteni annak a kislánynak az életét, aki tegnap az otthonuk erkélyéről zuhant ki. Ugyan mentőhelikopterrel még kórházba vitték, de már nem tudtak rajta segíteni.
Vágólapra másolva!

A mentősöket tegnap délután egy óra után riasztották azzal, hogy egy 21 hónapos kislány kizuhant szekszárdi otthona 3. emeleti erkélyéről.

A rendőrök lezárták a környéket, mert a gyerekhez mentőhelikopter érkezett.

Forrás: Police.hu

A gyereket a helyszínen ellátták, aztán kórházba vitték, de nem lehetett megmenteni az életét, az éjszaka belehalt sérüléseibe.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a baleset pontosan hogyan történt, egyelőre ismeretlen tettes ellen indult eljárás.