Az ÁSZ nyilvánosságra hozta a Színművészeti Egyetem súlyosan szabálytalan működéséről szóló dokumentumokat

színház és filmművészeti egyetem épület
bejárat egyetem EMBERI LAKHELY ÉPÜLET épületfotó FOTÓ FOTÓTÉMA KÖZTERÜLET tűzcsap utcakép város városkép
Budapest, 2017. március 17. A Színház- és Filmművészeti Egyetem bejárata a VIII. kerület Vas utca 2c-ben. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Érthetetlennek nevezte a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) távozó vezetőinek felelősséghárítását és magyarázkodását Horváth Bálint, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szóvivője. A pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerv tegnap közzétett közleményében megállapította, hogy tíz éve sorozatos, súlyos pénzügyi szabálytalanságok vannak az intézmény működésében. Az egyetem ezt egy magyarázkodó közleményben tagadta.
Vágólapra másolva!

A Számvevőszék közleményében emlékeztetett, hogy az ÁSZ több mint tizenhat hónappal ezelőtt (2019. május 2-án) leszögezte, hogy

A szóvivő közzétette azokat a jelentéseket, amelyek igazolják a fenti megállapítást, így egy

Külön kiemelte, hogy az SZFE legutóbbi, 2019-ben lezárt ellenőrzése során a számvevőszék észrevételezésre megküldte a jelentéstervezetet az intézmény vezetőinek. Csakhogy

az egyetem rektora és kancellárja a jelentéstervezet megállapításaira nem tettek észrevételt, nem vitatták az ÁSZ bizonyítékokon és tényeken alapuló megállapításait.

"Mindezek ismeretében érthetetlen az SZFE távozó vezetőinek mai közleményében olvasható felelősséghárítás és magyarázkodás" - mondta Horváth Bálint.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem bejárata Forrás: MTI/Róka László

Ahogy beszámoltunk róla, a pénzügyi és gazdasági ellenőrző testület tegnap megállapította, hogy az intézmény "gazdálkodását tíz éve sorozatos és visszatérő szabálytalanságok jellemzik". Éppen ezért felhívták a lemondott vezetők figyelmét a törvényi előírások érvényre juttatását biztosító átadás előkészítésére.