Brutálisan meggyilkoltak egy nőt Ózdon, utolsó erejével üzent a gyilkosának

Vágólapra másolva!
Egy férfi kirabolt és meggyilkolt egy nőt Ózdon. A nő még az utolsó erejével utánaszólt a támadójának: "száz évet fogsz ülni!". Az ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és rablás miatt emelt vádat a 39 éves férfi ellen.
Vágólapra másolva!

Az Ózdon élő nőnek szerelmi kapcsolata volt egy olyan férfival, aki élettársi kapcsolatban állt egy másik nővel.

Tavaly novemberben a férfi a nőnél volt, az élettársa viszont sejtette, hogy megcsalja őt. Eldöntötte, hogy leleplezi őket, és elindult hozzájuk.

A piac közelében találkozott egy hajléktalan férfival, akit egyáltalán nem ismert, de egy rövid beszélgetés után megkérte, hogy tartson vele. Amikor odaértek a nőhöz, ott találták az élettársát. A két nő ezek után összeveszett egymással.

Ezek után a nő az új ismerősével elment a lakásból, az élettársa pedig a szeretőjével maradt. A hajléktalan férfi hazakísérte a nőt, és nála töltötte az éjszakát. Csak másnap reggel ment el, amikor a nő élettársa hazaért.

A hajléktalan férfi ezek után visszament a szerető lakásához azzal az ürüggyel, hogy a barátja a férfi, aki ott éjszakázott, ő küldte oda az ott felejtett telefonjáért.

Amikor a nő nem akarta odaadni a telefont, a férfi pofon ütötte és elvette a telefonját, amiben benne volt a másik férfi SIM-kártyája.

A telefont később egy ismeretlennek eladta 5 ezer forintért.

A pénzt italra költötte, majd másnap megint felkereste a nőt, aki amikor ajtót nyitott, kérdőre vonta az elvitt telefon miatt. A férfi erre mindenhol ütni kezdte. A nő a földre került, a férfi ekkor megrugdosta.

A támadás után a férfi ott hagyta a magatehetetlen, erősen vérző nőt, aki még az utolsó erejével utánaszólt: "száz évet fogsz ülni!"

A nő belehalt a verésbe.

A hajléktalan férfi másnap Ózdról Miskolcra, onnan pedig Budapestre utazott, mert félt, hogy keresni fogják. Pár nappal később egy éjjeli melegedőben fogta el a rendőrség.

Az ügyészség azt javasolja, hogy a bíróság ítélje a férfit életfogytiglanra.