Rengeteg pluszpénzt kért a Színművészeti volt rektora, hogy maradjon, de nem kapta meg, ezután az egyetemi autonómia hiányával magyarázta felmondását

Vágólapra másolva!
A Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma megdöbbenéssel értesült M. Tóth Géza szavairól, melyben az egyetemi modellváltást és az „önrendelkezéshez" való ragaszkodását jelölte meg az SZFE-ről való távozása okaként. A valóság ezzel szemben az, hogy M. Tóth Géza folytatni kívánta munkáját a modellváltást követően is, a számára felkínált szerződés helyett azonban olyan szerződéstervezetet juttatott el a kuratóriumhoz, amelyben szereplő kondíciók lényegesen meghaladják az eddigi kontraktusában foglaltakat. Javaslatában összesen évi 70 nap szabadság, hét évenként egy teljesen fizetett ún. „sabbatical year", illetve távozása esetén a munka törvénykönyvében foglaltakat lényegesen meghaladó végkielégítés szerepelt, melynek elfogadása a kuratórium álláspontja szerint további belső feszültséget és egyenlőtlenséget szült volna. A Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma továbbra is hangsúlyozza, hogy számol valamennyi, jelenlegi SZFE-oktató munkájával a jövőben is, célja azonban nem az egyéni kivételezettség és az egyenlőtlenségek fokozása, hanem hosszú távú, biztonságot és jövőképet nyújtó egységes foglalkoztatási és javadalmazási elvek lefektetése - zárul a kuratórium közleménye.
Vágólapra másolva!