Féltékenységből karcolt össze autókat egy debreceni férfi

Vágólapra másolva!
Összekarcolta volt szerelmének új párjának az autóját egy férfi Debrecenben, mert féltékeny volt és bosszút akart állni. Először azonban eltévesztette az autót, így valaki más kocsiját is megrongálta.
Vágólapra másolva!

A rendőrséget július 15-én, nem sokkal éjfél után értesítették, hogy Debrecenben, az Epreskert utcában egy férfi megrongált két autót.

A rendőrök rövid időn belül elfogták a 26 éves férfit, aki a kihallgatása közben beismerő vallomást tett.

Féltékeny volt, ezért bosszúból össze akarta karcolni a volt barátnője új párjának autóját. Először viszont eltévesztette, és egy másik parkoló autót rongált meg.

Forrás: Police.hu

A rendőrség a rongálás miatt indított eljárást befejezte, az ügy iratait elküldte az ügyészségre.