Vállalhatatlan megnyilvánulásai ellenére továbbra is támogatják a baloldali pártok Bíró Lászlót?

Bíró László, jobbikos képviselő
Budapest, 2020. január 29. Bíró László, a párt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzati képviselője sajtótájékoztatót tart a tokaji borokkal kapcsolatban Budapesten, a Legfőbb Ügyészség épülete előtt 2020. január 29-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A Fidesz és a KDNP egyértelmű választ vár arra: a baloldali pártok a vállalhatatlan megnyilvánulásai ellenére továbbra is támogatják-e Bíró Lászlót a szerencsi időközi választáson - mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője egy a Facebook-oldalára csütörtökön feltöltött, Tiszaújvárosban készült videóban.
Vágólapra másolva!

Nacsa kiemelte, hogy Bíró Lászlóról, a szerencsi időközi választás baloldali jelöltjéről nagyon súlyos dolgok derültek ki. Kezdődött az antiszemita, cigányellenes megnyilvánulásokkal, folytatódott a homályos cégügyekkel, kisemmizett dolgozókkal, fegyverrel való fenyegetéssel - sorolta.

Emlékeztetett, hogy a kormánypártok az elmúlt napokban számos kérdést tettek fel Bíró Lászlónak, és a mögötte álló baloldali pártoknak, de ezek mind megválaszolatlanok maradtak. A frakciószóvivő hozzátette, most a választókerület központjában, Tiszaújvárosban kérdezik,

továbbra is támogatják-e a vállalhatatlan megnyilvánulásai ellenére Bíró Lászlót.

Nacsa Lőrinc azt mondta: a baloldali jelölt ügyeire érdemi választ nem, csak "sumákolást", mellébeszélést hallhattak az elmúlt napokban. Az antiszemita és romaellenes mondatok kapcsán az ellenzék vezére,

Gyurcsány Ferenc igyekezett védelmébe venni Bíró Lászlót,

ami egész egyszerűen elfogadhatatlan - értékelt a kereszténydemokrata politikus.

A Fidesz és a KDNP egyértelmű választ vár arra, hogy a vállalhatatlan megnyilvánulásai ellenére is támogatják-e a baloldali pártok Bíró Lászlót. Továbbra is elfogadhatónak tartja a DK, a Jobbik, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum az antiszemita és cigányellenes megnyilvánulásokat, a dolgozók kisemmizését és a fegyverrel való fenyegetést? - kérdezte Nacsa Lőrinc.