Láng Zsolt: A fővárosnak meg kell segítenie az idegenforgalomból élőket

LÁNG Zsolt alakuló ülés ÁLTALÁNOS KULCSSZÓ beszél Közéleti személyiség foglalkozása közgyűlés politikus SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY
Budapest, 2019. november 5. Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi képviselője az új összetételű Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén a Városháza dísztermében 2019. november 5-én. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
A Fidesz-KDNP fővárosi frakciója azt szorgalmazza, hogy a városvezetés különítsen el 50 milliárd forintot a Budapesten az idegenforgalomból és a turizmusból élők támogatására, és ennek érdekében nyújtották be javaslatukat, amelyről a Fővárosi Közgyűlés hétfői délutáni rendkívüli ülésén születhet majd döntés - mondta el Láng Zsolt, a képviselőcsoport vezetője hétfőn.
Vágólapra másolva!

A koronavírus-járvány második hulláma nemcsak az egészségünket, hanem a gazdaság működőképességét és a munkahelyek megtartását is veszélyezteti. Budapesten ez különösen igaz, hiszen a budapesti turizmus a fővárosnak egy jelentős adóbefizetője volt eddig.

- mondta Láng Zsolt.

A kormánypárti politikus hozzátette:

Láng Zsolt Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Azért van szükség erre, hogy megmaradhassanak a vállalkozások és a munkahelyek

- mondta Láng Zsolt, megjegyezve, hogy a fővárosnak van pénze.

A frakcióvezető az előterjesztésükhöz fűzött főjegyzői észrevételről azt mondta, a főjegyző "különböző technikai szőrszálhasogatásba megy",

Vagy támogatják a javaslatukat, és elkezdődik az idegenforgalomban és turizmusban dolgozó munkavállalók és vállalkozók megsegítése, vagy nem, és

úgy gondolja a főváros vezetése, hogy semmi feladata nincsen szemben például Béccsel, Londonnal.

Akkor lehet nemet mondani és mindenféle indokot találni, hogy hogyan lehet az indítványt lesöpörni - tette hozzá Láng Zsolt.