Nyíltan kiállt a baloldal antiszemita jelöltje mellett az MSZP egyik vezető politikusa

Bíró László jobbik
Vágólapra másolva!
Videóüzenetben támogatta a minősíthetetlen antiszemita megnyilvánulásairól ismert baloldali jelölt, Bíró László kampányát Kunhalmi Ágnes, az MSZP parlamenti képviselője, a párt választmányának elnöke. A vasárnap közzétett felvételen a szocialista politikus büszkén a "mi jelöltünknek" nevezte a jobbikos politikust. Azt a Bíró Lászlót, aki a baloldali pártok borsodi jelöltje, és korábban "Judapestnek" nevezte Budapestet, és "tetűcsúszdások" kifejezéssel utalt a magyar zsidó emberekre. A baloldal eddig hallgatott a szégyenletes jelöltről, most viszont már nyíltan kiállnak a neonáci politikus mellett. 
Vágólapra másolva!

Augusztus közepén jelentették be a baloldali pártok, hogy a jobbikos Bíró Lászlót indítják a tiszaújvárosi-szerencsi időközi választáson. Ezt később közös sajtótájékoztatón is megerősítették. Nem sokkal ezután vállalhatatlan antiszemita megnyilvánulások kerültek elő a politikusról, majd szép lassan eltűnt a baloldali politikusok többsége Bíró kampányából. Egyedül a jobbikosok maradtak a baloldal borsodi jelöltje körül: többek között Jakab Péter pártelnök, Gyöngyösi Márton elnökhelyettes és Szabó Gábor országos választmányi elnök is segített a mozgósításban.

Segített az antiszemita jelöltnek az MSZP

A rossz szériának most vége szakadt, ugyanis Kunhalmi Ágnes, az MSZP parlamenti képviselője elment az antiszemita jelölt kampányeseményére, sőt, még egy támogató videóhoz is az arcát adta.

"Most egy jelölt áll szemben egy jelölttel. Bíró Lászlónak hívják a mi jelöltünket, a mi közös jelöltünket, aki immár le fogja győzni október 11-én a Fidesz pártkatonáját. Szavazzanak Bíró Lászlóra!" - mondta a szocialista politikus a felvételen.

Bíró a közösségi oldalán megköszönte Kunhalminak a támogatást.

Kunhalmi Ágnes, a szocialisták parlamenti képviselője a magyar zsidó embereket tetűcsúszdásoknak nevező Bíró László kampányában segít Tiszaújvárosban Forrás: Facebook

Kunhalmi akciójának időzítése több szempontból sem volt szerencsés. A videó ugyanis nem sokkal az után került ki, hogy Osnat Mark, az izraeli Likud parlamenti képviselője közösségi oldalán élesen bírálta a hazai baloldalt, amiért a neonáci párt antiszemita jelöltje mögé állt. Másrészről szombaton tisztújítást tartanak a szocialista pártban, ahol Havas Szófia személyében kihívója akadt Kunhalminak. Kérdés, mennyire nézik jó szemmel a küldöttek a társelnökjelölt Bíró melletti nyílt kiállását.

Nem először vállalta a nácimosdatást

Mindenképpen érdekes, hogy Kunhalmi korábban is hasonló helyzetbe keveredett. Tavaly januárban nyilvánosságra került egy felvétel, amelyen Sneider Tamás volt Jobbik-elnök felesége náci karlendítéssel pózolt. A baloldali politikusok akkor ugyanezt a stratégiát választották, mint most: homokba dugták a fejüket.

Leszámítva Kunhalmit, aki nem sokkal a náci botrány kirobbanása után egy vidéki rendezvényen határozottan kiállt a Jobbik mellett. "Ezért a válaszom arra a kérdésére, hogy összefogunk-e a Jobbikkal, határozottan az, hogy igen" - tette egyértelművé álláspontját kérdésre válaszolva. Kunhalmi szerepvállalása a náci jobbikosok mosdatásában azért is furcsa, mert korábban még határozottan ellenezte a Jobbikkal való együttműködést.

Minősíthetetlen sorok

Mint ismert, a tiszaújvárosi-szerencsi időközi választáson a Párbeszéd, az MSZP, a DK, a Momentum és az LMP jelöltjeként induló Bíró korábban több alkalommal is vállalhatatlan antiszemita megjegyzéseket tett.

Bíró László Forrás: facebook.com/Bíró László

A szerencsi és környékbeli szállodákban lakó izraeli, oroszországi, lengyelországi zsidó turistákról azt írta Facebook-oldalára, hogy "a kutyám majd megveszik, amikor a »tetűcsúszdások« elmennek a ház előtt. Dolgoznak barátaim a szállodaiparban, elmondják, mi a helyzet". Egy másik bejegyzésben pedig arról értekezett, hogy "kikapcsolták a zsidó uzsora-banktőkét a gazdaságból, megszüntették a háborús jóvátételként eufeminizált kozmopolita rablás kifizetését".

Máskor pedig Judapestnek nevezte a magyar fővárost. "A Szent Koronára letett eskü meg smafu. Mifelénk két új alapszervezet is alakult, engem ez jobban érdekel, mint Judapest" - fogalmazott.

Gyurcsány is védi az antiszemitát

Hiába kerültek elő Bíró antiszemita megnyilvánulásai, a baloldali pártok és politikusok kitartanak a jobbikos politikus indulása mellett. A helyzetet súlyosbítja, hogy a Jobbik kiesett a jelölő szervezetek közül, hiszen Jakab Pétert a mai napig nem sikerült bejegyeztetni a szervezet elnökeként a bíróságon. Ezzel a politikus kizárólag a Jobbikon kívüli baloldali pártok jelöltje lett.

Gyurcsány Ferenc, a DK vezetője többször is védelmébe vette szövetségesét. Elsőként az egy héttel ezelőtti Egyenes Beszédben, ahol úgy fogalmazott, vannak kételyek benne, hallja a megjegyzéseket, kritikákat. "Iszonyatos mondatokat mondott korábban Bíró László" - értékelte a judapestező-tetűcsúszdázó ellenzéki jelölt korábbi kijelentéseit.

"Ha a mostani Jobbik szembefordult önmagával, Bíró bocsánatot kért, szerinte elfogadható módon, az a kérdés, hogy hajlandó-e a vitatható múlt miatt a reményteljes jövőt feláldozni" - mondta a DK elnöke, és leszögezte, ő viszont nem akarja feláldozni a jövőt. Szerinte a Jobbik kell az ellenzéki szövetségbe. "Ilyen gondolatok és mondatok a jövőben nem hangozhatnak el, de most nyelni kell egyet" - tette hozzá.

Pár nappal később a baloldali pártelnök megismételte álláspontját az Inforádióban.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke is a magyar zsidó embereket tetűcsúszdásoknak nevező Bíró László mellett Forrás: MTI/Kovács Tamás

Sorozatos bírálatok

Ellentétben a baloldali politikusokkal a baloldali értelmiségiek több alkalommal is támadták Bíró Lászlót, és az őt támogató baloldali pártokat.

Tamás Gáspár Miklós filozófus, volt országgyűlési képviselő azt kérte a baloldali szavazóktól, maradjanak otthon, amennyiben Bírót nem léptetik vissza. "Azt reméltem, hogy miután a Jobbik technikai okokból nem jelölheti Bíró Lászlót az időközin, a többi ellenzéki párt kihasználja ezt az alkalmat, és visszalépteti őt. Érthetetlen, hogy miért nem tették meg eddig. Tűrhetetlen, hogy olyan ember, aki a Bíró által mondottakhoz hasonló cigányellenes és zsidóellenes ocsmányságokat beszél, olyan pártok színeiben indulhasson parlamenti választáson, amelyek magukat antirasszistának, demokratának és toleránsnak tekintik" - fogalmazott.

Somogyi Zoltán, a Political Capital volt vezetője szintén bírálta a Bírót jelölő pártokat a 24-en megjelent véleménycikkében. "A tiszaújvárosi időközi választáson a baloldali pártok rasszista képviselőjelöltet támogatnak és hallgatnak az egészről" - írta.

Később Gerő András történész, és Böcskei Balázs politológus is kifogásolta, hogy Bíró lett a baloldal közös jelöltje a borsodi időközi választáson.

A nemzetközi közvélemény is elítélte az antiszemita jelölt indulását és a baloldali pártokat. Menachem Margolin, az Európai Zsidó Szövetség elnöke azt várja az európai pártoktól, hogy ítéljenek el minden olyan jelöltet, akiknek kijelentései veszélyesek lehetnek a zsidókra nézve. Szerinte az ilyen személyeknek nincs helyük a közéletben.

A korábban már említett Osnat Mark pedig azt kifogásolta, hogy miközben az izraeli baloldal a Likudot képmutató módon a fasisztákkal való szövetkezéssel vádolja, európai baloldali barátai egy nyíltan antiszemita jelölt mögött sorakoznak fel.