Megújul és meghosszabbodik a csepeli HÉV

BKK-BKV H7-es Duna fa FOLYÓ folyópart gyaloghíd HÉV HÉV szerelvény kopasz fa KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNY KÖZTERÜLET megálló NÖVÉNY peron sín SZEMÉLY TÁJ utas utcai lámpa
Budapest, 2016. február 22. Utasok készülnek felszállni a BKK-BKV H7-es vonalán közlekedő, Csepel felé tartó HÉV szerelvényre a gyorsvasút Rákóczi hídnál lévő megállójában. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Megújul és meghosszabbodik a csepeli HÉV - jelentette be Németh Szilárd, Csepel fideszes országgyűlési képviselője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Vágólapra másolva!

Kifejtette, hogy a csepeli HÉV a csepeliek szívügye.

- fogalmazott, hozzátéve: ez most meghosszabbodik, Szentendréig, vagy Ráckevéig is el lehet majd jutni átszállás nélkül. Megjegyezte, hogy most Szentendréről Csepelig 4 BKV és 1 átszállójegy szükséges. Ha elkészül a vonal, erre az útra egyetlen jegy is elegendő lesz. A teljes fejlesztés 2024-2025 körül érhet véget - közölte.

Illusztráció Forrás: MTI/Jászai Csaba

Németh Szilárd kiemelte: nem csak a sínek, az infrastruktúra újul meg, új utastájékoztatási rendszer jön létre és

az 1964 óta futó szerelvényeket is lecserélik.

Hozzátette, hogy nem csak meghosszabbodik a vonal, sokkal több ember kapcsolódhat majd be ebbe a közlekedési formába. A szakemberek szerint akár 4-5-szörösére is növekedhet az utasforgalom.

A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kérdésre válaszolva azt is elmondta, a koronavírus-járvány elleni védekezés során a második hullámban is ugyanazokat a feladatokat végzik a katonák, mint korábban. A katonák fertőtlenítik az idősotthonokat, részt vesznek a határzárban, a humanitárius korridorokat is biztosítják. Továbbá a kórházparancsnoki feladatok ellátásában is részt vesznek, és készen állnak a létfontosságú magyar vállalatok működésében való közreműködésre is - mondta az államtitkár.