A soroksári polgármestert is megfertőzte a koronavírus

Vágólapra másolva!
Bese Ferenc, Soroksár civil polgármestere közösségi oldalán jelentette be, hogy elkapta a koronavírust. Miután megbetegedésre utaló jeleket tapasztalt magán, megcsináltatta a tesztet, ami pozitív lett.
Vágólapra másolva!

"A tegnap reggel során koronavírusra utaló jeleket tapasztaltam magamon, ezért azt tartottam a felelős magatartásnak, ha otthon maradok. Megcsináltattam az ún. PCR tesztet, amelynek eredménye pozitív lett, engem is utolért a koronavírus. Most két hét karantén következik. A szabályokat betartva, otthonról folytatom munkámat" - írta közösségi oldalán a civil politikus, aki mindenkit arra kért,

fokozottan figyeljen magára, és vigyázzon másokra.

"Vigyázzunk egymásra!" - írta a közösségi oldalán.

Tegnap Harangozó Tamás szocialista parlamenti képviselő jelentette be, hogy egyik családtagja elkapta a vírust. Pár nappal korábban pedig D. Kovács Róbert kőbányai polgármesternél és Radványi Gábor alpolgármesternél diagnosztizáltak koronavírus-fertőzést.