Továbbra is fenntartják a letartóztatását annak a 39 éves kiskunhalasi férfinak, aki ellen az ügyészség gyilkossági kísérlet miatt emelt vádat, miután négy évvel ezelőtt úgy leütött egy másik férfit. Az áldozat ugyan túlélte a támadást, de maradandó hangszalagbénulást és agykárosodást szenvedett.

A férfi 2016 nyarán megtudta, hogy ismerőse a szüleitől lopott, ezért elhatározta, hogy bosszút áll rajta. Az egyik éjjel megvárta a tanyája udvarán.

Amikor megérkezett, leütötte, aztán azt a látszatot próbálta kelteni, mintha áldozata saját magát akasztotta volna fel. Miután úgy vélte, hogy a férfi meghalt, elmenekült a helyszínről.

illusztrációForrás: Thinkstock

A férfi életét az mentette meg, hogy az élettársa rátalált, és hívta a mentőket, akik újraélesztették. A férfi maradandó, hangszálbénulással járó és agyi oxigénhiányos károsodást szenvedett.

Mivel az ügyészek szerint továbbra is fennáll a szökés, rejtőzködés, illetve a bizonyítás megnehezítésének veszélye, indokoltnak látják a férfi letartóztatásának folytatását, amit a bíróság el is rendelte. A támadó ügyben a Kecskeméti Törvényszéken indult per.