18 milliárd forintot mosott tisztára egy pénzváltó bűnbandája

pénz, Bábolna, takarítónő, rendőrség
Vágólapra másolva!
Négy embert vádolnak azzal, hogy különböző bűncselekményekből származó pénzt tisztára mostak magyar és szlovák bankszámlaszámokon. A pénzt kínai cégeknek utalták, hogy ne lehessen nyomon követni a mozgását. Várhatóan ma hoznak ítéletet az ügyben a Fővárosi Törvényszéken. 
Vágólapra másolva!

A pénzváltással foglalkozó elsőrendű vádlott egy vietnámi állampolgár közreműködésével bűnszervezetet épített ki 2010-ben. A harmadrendű vádlott segítségével beszervezett pénzszállítók Hollandiában, Belgiumban, Spanyolországban és Németországban bűncselekmények elkövetéséből származó pénzt előre egyeztetett találkozókon átvették, aztán átalakított autókkal autókon Magyarországra hozták. Az összeget a bűnszervezet többi tagja szlovák és magyar bankszámlákra fizette be.

Később innen átutalták különböző távol-keleti cégeknek, főleg Kínában és Hong-Kongban vezetett bankszámlákra. Így akarták megakadályozni, hogy kiderüljön, honnan származik a pénz.

Illusztráció Forrás: Police.hu

Az elsőrendű vádlott a futárokat a feleségével együtt irányította. Futár sem lehetett akárki. A harmadrendű és negyedrendű vádlottak rokonaikból és megbízható ismerőseik köréből választották ki őket.

A négy vádlott összesen több mint 18 milliárd forint bűncselekményből származó pénz eredetének elleplezésében vett részt.

Az ügyészség többek között bűnszervezetben, különösen nagy értéket meghaladó értékre, folytatólagosan és társtettesként elkövetett pénzmosással, bűnszervezetben társtettesként üzletszerűen, különösen jelentős értékre, folytatólagosan elkövetett orgazdasággal vádolja őket. Az ügyben ma hozhatnak ítéletet a Fővárosi Törvényszéken.