Nagyon sokat ártanak a járvány elleni védekezésnek a vírustagadók az összeesküvés-elméleteikkel. A Népegészségügyi Központ (NNK) már figyelmeztetést is adott ki arról, hogy a védőoltások elutasítása, a koronavírus-járvány tagadása mennyire veszélyes. De baloldali politikusok is vannak, akik nem veszik komolyan a kialakult helyzetet. Volt, aki "relatíve ártalmatlannak" nevezte a járványt, más "felesleges hülyeségnek" tartotta a kormány járványügyi intézkedéseit.

Vírustagadók

A legfrissebb adatok szerint mindezidáig közel 30 millióan fertőződtek meg koronavírussal a világon, a halálos áldozatok száma pedig megközelítette az egymilliót.

Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) minap kiadott közleményében rámutatott, hogy a "védőoltások elutasítása, a koronavírus-járvány tagadása társadalmilag elfogadhatatlan, ezért aktívan fellépnek minden félrevezető tájékoztatás, cselekedet ellen."

A központ azért szólalt meg, mert a különböző oltásellenes és a koronavírus-járvány létezésében kételkedő nézetek folyamatosan terjednek az interneten. Ezek a teóriák orvosszakmailag megalapozatlan állításokat és tárgyi tévedéseket tartalmaznak. Ezzel pedig a járvány elleni védekezés hatékonyságát, így emberéleteket veszélyeztetnek.

Világszerte egyre több vírustagadó jelenik meg, amit jól mutat, hogy több európai nagyvárosban, így Rómában, Zágrábban, Párizsban, Berlinben, Londonban, Zürichben és Bécsben is koronavírus- és korlátozásellenes tüntetéseket tartottak. 

Gődény György, a legismertebb magyar vírustagadófotó: youtube

A vírustagadók legismertebb hazai képviselője a gyógyszerész végzettségű testépítő-fitneszedző Gődény György, aki magát rendszeresen doktorként emlegeti és emlegetteti. YouTube-csatornáján hol a maszkviselés ellen lázított, hol a teszteredményeket vonta kétségbe, hol a COVID-19 veszélyességét.

Demokratikus Koalíció

Mint az közismert, és a nemzetközi közvélemény is egyöntetűen elismeri, a magyar válságkezelés rendkívül sikeres volt a járvány első hulláma idején. Az időben meghozott kormányzati döntéseknek köszönhetően számos emberéletet sikerült megmenteni. Ennek ellenére a vírustagadóhoz és relativizálókhoz rengeteg baloldali politikus is csatlakozott.

Vadai Ágnes DK-s parlamenti képviselő mégis "felesleges hülyeségnek" tartja ezeket az intézkedéseket. "Tavasszal naponta kaptuk a tájékoztatást a nyunyókáról, kézmosásról és megannyi felesleges hülyeségéről" - írta közösségi oldalán Gyurcsány Ferenc egyik legfontosabb bizalmasa. Ebbe a körbe sorolta tehát az Operatív Törzsnek (OT) a kézmosás fontosságát hangsúlyozó felhívását is. Mint ismert, a járvány elleni védekezés egyik legfontosabb eleme (a maszkviselés mellett) a rendszeres és alapos kézmosás és fertőtlenítés. Ebben valamennyi szakértő egyetért, így különösen érthetetlen a baloldali politikus megnyilvánulása. 

A DK-s Vadai Ágnes felesleges hülyeségnek nevezte a kormány járványügyi intézkedéseitForrás: MTI/Marjai János

Vadai párttársa, Niedermüller Péter nehezen értelmezhető stílusban támadta a magyar emberek védelme érdekében elfogadott koronavírus-törvényt. Mindezt azért tette, mert a kormányhivatal vizsgálódni kezdett a 30 milliós Czeglédy-szerződés kapcsán. 

A kormányhivatal törvényességi felhívására adott válaszában többek között azt írta Niedermüller: a kormány azzal, hogy a jogszabállyal az egész ország területére kiterjesztette a veszélyhelyzetet, "megerőszakolta" az Alaptörvényt, továbbá a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény sérti Magyarország első számú "jogforrását".

Niedermüllernek volt más olyan megnyilvánulása, ami arra utal, hogy nem veszi komolyan a járványhelyzetet. "Covid volt a desszert...?" – ezzel a szöveggel tett ki egy bejegyzést az oldalára Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatójának megfertőződésével kapcsolatban.

Párbeszéd

Jávor Benedek, Budapest brüsszeli képviseletének vezetője egyenesen "relatíve ártalmatlan járványnak" nevezte a koronavírust akkor, amikor a WHO már pandémiának minősítette azt. "Ne felejtsük, ez egy relatíve ártalmatlan járvány. Eddig nagyjából 350 000 megbetegedéssel és 15 000 halálos áldozattal járt a világban (de már ez is próbára teszi az egészségügyi rendszereink kapacitásait), és bár ez nyilvánvalóan és sajnálatos módon növekedni fog az elkövetkező hónapokban, de a másfél milliárdos Kínában például lényegében már véget is ért" - olvasható egy tavaszi publicisztikájában.

Nem sokkal ezt követően "kevésbé drámainak" titulálta a koronavírus-járvány körül kialakult helyzetet. "Most voltaképpen kevésbé drámai körülmények között tudjuk a társadalmi, gazdasági, egészségügyi, politikai rendszereink stressztűrő képességét tesztelni" - fogalmazott, pár mondattal később azt írva, hogy ez egy "relatíve olcsó figyelemfelhívás".

A Párbeszéd két vezető politikusa, Jávor Benedek és Szabó Tímea is beállt a "járványbagatellizálók" sorábaForrás: Facebook

Hasonlóan vélekedett Szabó Tímea, a párt újraválasztott társelnöke, frakcióvezetője. Májusi parlamenti felszólalásában úgy fogalmazott, hogy "a járvány alatt többen haltak meg a kórházi ágyak kiürítése miatt, mint ahányan magában a járványban meghaltak" . Ez az állítás természetesen nem volt igaz. A baloldali politikus pár mondattal később "teljesen feleslegesnek" minősítette a kormány megelőző lépését. Ezzel pedig azt üzente, hogy a vírus nem is olyan veszélyes, mint ahogyan azt a kormány állítja.

Büttl Ferenc, a Párbeszéd pártalapítványának, a Megújuló Magyarországért Alapítványnak a kuratóriumi elnöke szerint "a válság kezelése nem nemzeti ügy", azt sugallva, hogy nem akkora a baj.

Jámbor András, a Mérce volt főszerkesztője, a baloldali városvezetés tanácsadója pedig egy márciusi bejegyzésében arról írt: indokolatlan, hogy a koronavírus miatt tartalom nélkül összefogjunk, mivel ez egy politikai kérdés. 

Momentum

A momentumos Kerpel-Fronius Gábor ugyanazt gondolja a témáról, mint a főpolgármester kommunikációs segítője. A magyarokat agyhalottnak nevező politikus "nagyon komoly félreértésként" jellemezte a koronavírus miatti társadalmi összefogást. 

"Terjed mostanában egy nagyon komoly félreértés: hogy válság idején össze kell fogni és ezért "nem szabad politizálni". Az állításom ezzel szemben határozottan az, hogy éppen ilyenkor kell a leginkább politizálni" - fogalmazott a baloldali főpolgármester-helyettes, aki írásában többször is kiemelte, hogy még járvány idején is támadnia kell a baloldalnak a kormányt.   

Kerpel-Fronius Gábor momentumos főpolgármester-helyettes "nagyon komoly félreértésként" jellemezte a koronavírus miatti társadalmi összefogástForrás: Facebook

Jobbik 

Szotyori-Lázár Zoltán, Vona Gábor keresztfia, a szolnoki baloldal szellemi vezetője több alkalommal is megkérdőjelezte a járványhelyzet súlyosságát. 

Az, hogy napról napra nő az igazolt koronavírus-fertőzéses esetek száma, egyáltalán nem szükségszerűen jelenti azt, hogy terjedőben van a vírus 

- írta egyik nehezen értelmezhető posztjában. 

A jobbikos Szotyori-Lázár Zoltán (b) úgy látja, a sajtó eltúlozza a koronavírus-járvány veszélyességétForrás: Facebook
Egy másikban pedig úgy fogalmazott, hogy "a svéd modell működik. A halottak száma ugyanakkor 2 ezer felett van. Kérdés, hogy ezek az emberek egyébként is elhunytak volna-e például szezonális influenzában vagy sem. (...) Továbbra is tartom azt az álláspontomat, hogy a koronavírus veszélyességét a média erősen eltúlozza."
Ez már új szintet jelez a vírus veszélyeinek tagadásában, hiszen még a drámaian magas svéd halálozási arányt sem tartotta veszélyesnek.