Ágyneműbe csomagolta és a kútba dobta áldozatát a miskolci gyilkos

Vágólapra másolva!
Egy miskolci férfi együtt italozott az ismerősével, majd megverte és leszúrta a gyanú szerint. A holttestet a kútba dobta, amit a pár nappal később találtak meg. A bíróság ma elrendelte a letartóztatását.
Vágólapra másolva!

A férfi és az ismerőse egy házban laktak Miskolcon, de külön lakrészben. Szeptember 12-én együtt italoztak, majd eddig ismeretlen okokból a férfi rátámadt a szomszédjára, többször megütötte és megszúrta.

A holttestét belecsomagolta egy ágyneműbe, és beledobta az udvaron lévő kútba.

Forrás:Police.hu

A rendőrség nem sokkal később elfogta a gyilkost, és emberölés miatt indított ellene eljárást, amiért akár 15 évre is börtönbe kerülhet. A bíróság szerint a büntetés súlyossága miatt feltételezhető, hogy a férfi szabadon hagyása esetén elrejtőzne, befolyásolná a tanúkat vagy újabb bűncselekményt követne el,

ezért egy hónapra elrendelte a letartóztatását.

A végzés ellen a férfi és a védője fellebbezett - írja közleményében a Miskolci Törvényszék.