Otthonteremtési programról és új családvédelmi akciótervről is beszélt kinevezés előtti meghallgatásán a családokért felelős tárca nélküli miniszteri posztra jelölt Novák Katalin pénteken az Országgyűlés népjóléti bizottságában.

A területért eddig államtitkári rangban felelős politikus bejelentette: minden idők legnagyobb otthonteremtési programjára készül, és az erről szóló javaslatot rövidesen a kormány elé terjeszti. A cél az, hogy az új programmal még több embert tudjanak elérni - fűzte hozzá.

Elmondta azt is, hogy egy második családvédelmi akciótervre is készülnek, ennek részleteit később fogják ismertetni. Közölte, hogy fideszes képviselőtársa, az agrártárcánál most is államtitkári posztot betöltő Zsigó Róbert lesz a parlamenti államtitkára.

Képviselők kérdéseire válaszolva Novák Katalin azt mondta, miniszteri kinevezése nem fogja szűkíteni eddigi mozgásterüket, inkább abban bízik, hogy növelni fogja. Közölte, kollégáira számít, eddigi csapatával dolgozik tovább, és nem költöznek másik kormányzati épületbe. Azt hangoztatta, nem "szigetként" működnek majd, hanem "ezer szállal" kapcsolódnak a többi minisztériumhoz, intézményhez.

A változások között említette, hogy részt vehet majd a kormányüléseken, így "első körből" értesül a döntésekről. Kitért arra is, munkája során továbbra is számít a családszervezetek, az egyházak, a tudományos élet képviselőire.

Hangsúlyozta, a családok ügyét a kormány továbbra is kiemelten kezeli, és intézkedéseikkel továbbra is a családok bizalmát kívánják helyreállítani, és bátorítani őket a tervezett gyermekek vállalására. Úgy vélte, eddigi törekvéseik, intézkedéseik óvatos optimizmus mellett is pozitív trendeket indítottak el, azok már látszódnak a statisztikai adatokon.

Példaként említette, hogy 20 százalékkal nőtt a gyermekvállalási kedv, a házasságkötések száma 43 éve nem volt ilyen magas, mint most, míg a válásoké 60 éves mélyponton van, továbbá az abortuszok száma is több mint 30 százalékkal csökkent.

Beszámolójában sorra vette az egyes családtámogatási formákat, ezek közül egyebek mellett kiemelte a családbarát adórendszer bevezetését, a nagyszülői gyedet, a gyed extrát, a diplomás gyedet, az otthonteremtési programot.

A bizottsági meghallgatás után kilenc képviselő támogatásával és három elutasításával támogatták Novák Katalin miniszteri kinevezését.

Orbán Viktor miniszterelnök a múlt héten jelentette be, hogy Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, a Fidesz alelnöke október elsejétől a családokért felelős tárca nélküli miniszter lesz; a kormányfő a döntést a családok életszínvonalának megvédésével indokolta.