Orbán Viktor: Az országnak működnie kell, a mindennapi életet nem béníthatja le a vírus

ORBÁN Viktor
Budapest, 2020. szeptember 21. Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. szeptember 21-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A vírus második hullámában vagyunk, most felkészültebbek vagyunk, mint tavasszal - mondta Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában hétfőn az Országgyűlésben. A kormányfő szerint a nemzeti konzultációban egyértelmű üzenet született: az országnak működnie kell, a mindennapi életet nem béníthatja le a vírus. A kormányzati programok nem mentőcsomagok, hanem befektetések - hangsúlyozta a kormányfő. 
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában azt mondta, hogy színes és mozgékony volt a nyár Európában. Az Európai Unió 27 miniszterelnöke megegyezett a következő 10 év pénzügyi rendszeréről és költségvetéséről - tette hozzá.

A brüsszeli tárgyalások előtt elvárás volt, hogy a következő évek költségvetésében az azonos helyzetű tagállamok azonos elbánásban részesüljenek - mondta a kormányfő. Magyarországra nettó 31 milliárd euró áramlik majd be - tette hozzá. Ez az összeg jelentősen csökkenti majd a tőkedeficitünket.

2028-ra közel kerülünk ahhoz a helyzethez, hogy Magyarország nettó befizető legyen az uniós büdzsébe - mondta a kormányfő.

- tette hozzá. Magyarország összességében teljesítette az elvárásokat az uniós csúcson. Csak Litvánia van előttünk az uniós tárgyalások eredményeként.

Orbán Viktor: Magyarország elkötelezett a jogállamiság mellett Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Orbán: Pont ez ássa alá a jogállamiságot

Magyarország kezdeményezte a hetes cikkely szerinti eljárás lezárását, de a német elnökségtől semmilyen garanciát nem kaptunk, hogy ez megtörténik-e - mondta Orbán Viktor. Magyarország továbbra is napirenden tartja azt a témát, hogy nem lehet NGO-kat finanszírozni uniós pénzből - tette hozzá.

- mondta Orbán Viktor. A világos, jogi kategóriák nélküli vádak a jogállamiság aláásását szolgálják. A jövőben nem lehet jogi zsarolással pénzt elvenni az országtól.

Fel kellett készülnünk

Orbán Viktor szólt arról is, hogy az Ázsiából induló világjárvány súlyos helyzetet teremtett. Aggasztónak nevezte, hogy Ausztriában egy nap alatt 35 százalékkal emelkedett a kórházban lévők száma. Márciusban nem volt más választás, hogy időt nyerjünk az egészségügy felkészítésére - tette hozzá.

Orbán Viktor kijelentette, hogy a vírus második hullámában vagyunk. Most felkészültebbek vagyunk, mint tavasszal. A nemzeti konzultációban egyértelmű üzenet született: az országnak működnie kell, a mindennapi életet nem béníthatja le a vírus - mondta a kormányfő.

- mondta a kormányfő. Teljes körű látogatási tilalom van a kórházakban és az idősotthonokban, valamint kötelező lesz a hőmérés az iskolákban. Hatósági árasak lettek a koronavírustesztek, és ingyenes lesz az influenza elleni védőoltás.

Orbán Viktor elmondta, hogy

- tette hozzá. Ma 66 ezer kórházi ágya van Magyarországnak, a korábbi vezénylési terv érvényben van - ismertette a kormányfő.

Orbán Viktor: Van, és lesz is munka Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Több mint egymillió ember otthonát sikerült biztonságban tudni

A koronavírus a gazdaságot is veszélyezteti, ezért is van kiemelt helyen a munkahelyek védelme. Most ott tartunk, hogy augusztusban többen dolgoztak, mint januárban - mondta a kormányfő. A különféle támogatásokkal több mint egymillió emberen sikerült segíteni - tette hozzá.

Szólt arról is, hogy 2021. július 1-ig meghosszabbítják a hiteltörlesztési moratóriumot. A moratórium segítségével 1,6 millió ember otthona van biztonságban - tette hozzá.

A kormányzati programok nem mentőcsomagok, hanem befektetések - mondta a kormányfő. Nekünk növekedni és fejlődni is kell ebben a helyzetben, így a magyar cégek számára beruházásösztönző programok indultak 150 milliárd forint értékben.

- ismertette a kormányfő. A gazdasági intézkedések révén sikerült megvédeni az emberek munkahelyét és otthonát, és a vállalatok is megerősödtek - mondta Orbán Viktor. Nehéz ősz elé nézünk, de együtt sikerülni fog - zárta szavait Orbán Viktor.

Jakab Pétertől sértegetés miatt elvették a szót

Jakab Pétertől más képviselők és Kövér László házelnök sértegetése miatt elvették a szót, amikor a miniszterelnök felszólalására reagált.

KDNP: A baloldalra korábban sem lehetett számítani

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője arról beszélt, hogy az ellenzékhez képest teljesen másként látják az államot.

A frakcióvezető szerint a baloldal az alvó és gyenge állam mellett áll ki. Az első hullám elleni védekezés sikeres volt, de ez nem ment volna az állampolgárok felelősségteljes magatartása nélkül - tette hozzá.

- mondta Simicskó. A KDNP frakcióvezetője rámutatott arra, hogy a védekezést segíteni kell, és az ellenzéki képviselőknek is van helye ebben.

- tette hozzá.

Kocsis Máté: Gyurcsány minden bűnös módszerét ismerjük

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta Gyurcsány Ferencnek, hogy az ördög is 40 napig kísértette Jézust a sivatagban hamis bibliai idézetekkel. A Fidesz politikusa emlékeztetett arra, hogy Gyurcsány fenyegette azzal a vele egyet nem értőket, hogy földönfutóvá teszik azokat.

Szólt arról is, hogy a 2008-as válság során Magyarország az első ország volt, ami az IMF lélegeztetőgépére került. Nagyon nehezen viseljük, ha Ön oktat ki minket ezekről - tette hozzá. Amikor a 2006-os rendőrattakot vezényelte, akkor semmi problémája nem volt a jogállamisággal. Minden bűnös módszerét ismerjük, amivel csődbe vitte az országot - mondta Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett arra, hogy Gyurcsány minden módon a korábbi cselekedeteit megmásítani törekszik.

Amikor Önök ingyen tesztet követelnek, akkor nem mond igazat az ellenzék, mert Gyurcsány volt az első kormányfő, aki fizetőssé tette az egészségügyet. Mindenki tudja, hogy akik a járványban érintettek, azoknak nem kell fizetniük a tesztért - mondta Kocsis Máté.

Orbán Viktor: Nekünk egyes európai intézményekkel van vitánk

Orbán Viktor az ellenzéki frakcióvezetők szavaira azt válaszolta, hogy újat nem hallott, de az udvariasság megköveteli, hogy néhány szóban válaszoljon. Az összeomlást gőg előzi meg, nagyon köszönjük a személyes példát - így reagált Orbán Viktor Gyurcsányra. Nekünk egyes európai intézményekkel van vitánk, és nem az európai nemzetekkel - mondta a kormányfő.

- emlékeztetett Orbán Viktor. Felhívta a figyelmet a kormányfő arra is, hogy a jobbikosok most megtapsolják annak az embernek a beszédét, aki lovasrohamot vezényelt és emberek szemét lövette ki.

Nem a kormány, hanem Magyarország védekezik, persze az ellenzéket leszámítva, akiknek a célja a hatalom és a pénz megszerzése - mondta a kormányfő. Orbán Viktor szólt arról is, hogy az ellenzéki pártok tegyenek különbséget a vírus és a kormány között. Nincs rendkívüli jogrend, miért nem vesznek részt a védekezésben? - tette fel a kérdést a kormányfő.

Orbán Viktor: Egy áttörés erejű orvosi béremelésen dolgozik jelenleg a kabinet Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Arra kérte Orbán Viktor a Jobbikot, hogy szóljanak a szerencsi jelöltjüknek, hogy fizesse ki a bérét a dolgozóknak, ha már ennyire aggódnak a szegényekért.

- mondta a kormányfő az MSZP elnökének.

Nem Önök voltak, akik elvettek egyhavi nyugdíjat, miközben mi most kezdjük ezt visszaadni, és ismételten bevezetjük a 13. havi nyugdíjat? -

tette fel a kérdést a kormányfő. A gáz- és villanyáram árának csökkentését kéri az MSZP, miközben amikor kormányon voltak, akkor jelentősen növelték azt - emlékeztetett a kormányfő.

Nemcsak eszköz, hanem ember is van elegendő, hogy a kórházi eszközöket működtessék - mondta a kormányfő. Nem érti a kormányfő, hogy miért kéne szégyelniük magukat azért, hogy 30 ezer helyett 19 500 forint lesz egy hatósági teszt ára.

- mondta a kormányfő. Szólt arról is, hogy

az ellenzék tavasszal nem működött együtt a kormánnyal, mert rendkívüli jogrend volt. Most nincs, most sem működnek velünk együtt

- hangsúlyozta Orbán Viktor.

- zárta szavait Orbán Viktor.

Így indult az Országgyűlés

A házelnök napirendi javaslata alapján a hétfőn 13 órakor kezdődő ülésen elsőként a közelmúltban elhunyt egykori képviselőkről - Kósáné Kovács Magda (MSZP), Keleti György (MSZP) és Somogyi Tamás (MDF) - emlékeztek meg.