„A koronavírus-járvány idején sem állhat meg az élet, viszont közös felelősségünk, hogy mindent megtegyünk a sikeres védekezésért. A Tanítsunk Magyarországért program éppen ezért nemcsak teszteli a mentorokat, hanem praktikus tanácsokat tartalmazó útmutatóval is ellátja őket. Emellett a program minden résztvevője maszkot és kézfertőtlenítőt kap" – hangsúlyozta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, a program kitalálója.

A 2020. szeptember 21-én kezdődő mentorálás 377 mentort és 1639 mentoráltat érint 58 településen. Emellett a terveknél 12 százalékkal több, 650 egyetemista vette fel a mentorálás előfeltételének számító Tanítsunk Magyarországért kurzust a programban résztvevő hét egyetemen – ezen hallgatók 2021 februárjától kezdik meg a mentortevékenységet - derül ki az ITM közleményéből.

Egy képen a legfontosabb információk a Tanítsunk Magyarországért mentorprogram 2020. szeptember 21-i indulásáról

Forrás: ITM

Mivel közös érdekünk a program résztvevői egészségének megóvása, a Tanítsunk Magyarországért a következő intézkedéseket hozta:

  1. A mentorálás csak negatív COVID-19 teszttel kezdhető meg. A mentorok szűréséről a program szervezői gondoskodnak.
  2. Minden mentor kézhez kap egy gyakorlati tanácsokat tartalmazó útmutatót („Útmutató a mentoráláshoz koronavírus-járvány idején”), amely tartalmazza
    1. a betartandó egészségügyi óvintézkedéseket;
    2. gyakorlati tanácsokat a közös programok körültekintő szervezésére;
    3. a mentoráltakkal megbeszélni javasolt témákat (például személyes higiénia, a járvány hatása a diákok életére stb.);
  3. A program minden érintettje a program logójával ellátott maszkot és kézfertőtlenítőt kap – ezzel is ösztönözve az egészségügyi óvintézkedések betartását;
  4. A tavaszi félév tapasztalai alapján minden olyan diák, ahol a távoktatás nem volt megoldott, laptopot kap 2020. szeptember 30-án.

Részlet az „Útmutató a mentoráláshoz koronavírus-járvány idején” c. kiadványból

Forrás: ITM

A Tanítsunk Magyarországért Program az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és a Klebelsberg Központ együttműködésében létrejött, 2018. december 5-én útjára indított komplex, főként a kortárs mentorálás módszerére építő szakmai program, melynek célkitűzése kettős.  A mentorálásba bevont általános iskolások olyan készségeket, képességeket és társadalmi mintákat sajátíthatnak el a részvétel által, melyek hosszútávon segíthetik tanulmányaik sikeres befejezését és munkaerőpiaci elhelyezkedésüket. Emellett a program fontos célkitűzése a közösségépítés, a fiatalok felelősségvállalásának elmélyítése.

Az új típusú koronavírus és az általa okozott járványügyi veszélyhelyzet előre nem látott kihívás elé állította a Tanítsunk Magyarországért programot is. A 2019/2020 tavaszi félévben a résztvevő 214 mentor és 894 mentorált egészsége érdekében a személyes találkozást elkerülve, de a folyamatos kapcsolatot fenntartva, a program 2020. március 30-tól június 30-ig távmentorálás keretében zajlott. A távmentorálás számos kihívással járt a mentorok és mentoráltak számára egyaránt. A visszajelzések alapján, bár az online kapcsolattartás hozzáadott értéke is kimutatható volt, a program résztvevői a személyes jelenlétet és a közös programokat preferálták.

A program résztvevői elkötelezettek a koronavírus-járvány terjedését megelőző intézkedések megtétele mellett. A szervezők folyamatosan figyelemmel kísérik a fertőzéssel kapcsolatos nemzetközi és hazai helyzetet, egyeztetést folytatnak az Innovációs és Technológiai Minisztériummal és egyéb szakértőkkel, a Programban érintett intézményekkel, valamint figyelembe veszik a tavaszi félév online mentorálási tapasztalatait is. A 2020/2021. tanév őszi félév személyes mentorálással kezdődik meg, a koronavírus fertőzés kockázatának minimalizálása mellett, amelyet külön TM útmutató (fehér könyv) biztosít.

A program 2020/21. tanév 1. félévének fő számai

Forrás: ITM