Ahogy arról tegnap mi is írtunk, kétten meghaltak egy balesetben hajnalban a 74-es főúton Zalaegerszeg és Egervár között történt. Az egyik autós egy kamiont akart megelőzni, ebből lett a tragédia. Most utóbbi sofőrje megszólalt.

Tegnap reggel, egy Audi Vasvár irányába tartott a 74-es főúton.

Egy kamion előzésébe kezdett, a záróvonal ellenére szabálytalanul, amikor szemből érkezett egy Ford.

Forrás: MTI/Varga György

A kamionos látta, hogy az Audi már nem fogja tudni befejezni az előzést, és vészfékezni kezdett, ennek ellenére az Audi és a Ford frontálisan összeütközött. A Ford az árokba csapódott,

a benne ülő 26 éves nő a helyszínen meghalt, a párja, aki az autót vezette később a kórházban halt meg.

Forrás: MTI/Varga György

Az Audiban három férfi ült, akik mindannyian súlyos sérüléseket szenvedtek. A vészfékező kamion sofőrje nem sérült meg, a rakománya viszont részben az útra borult. A 112press.hu-nak a kamionos férfi ma elmondta, hogy az autó már korábban is próbálkozott előzéssel, de nem sikerült neki a manőver, akkor még időben sikerült visszamennie a saját sávjába.