Rétvári Bence: Az iskolai menzák gyakorlata is változik a járvány miatt

iskolai menza, közétkeztetés, ebéd, Gyerekek veszik el ebédjüket a budapesti Újlaki Általános Iskola menzáján
Vágólapra másolva!
Az iskolai menzák gyakorlata is változik a koronavírus-járvány miatt. Az ajánlások betartása érdekében már több intézmény változtatott házirendjén, hosszabb ebédidőt biztosítva a tanulóknak - közölte Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke szerdán az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Idén ősszel minden iskolában fokozott biztonsági intézkedések mellett, de a hagyományos módon kezdődhetett meg a tanítás - fejtette ki a kormánypárti politikus a távirati irodának. Szavaiból kiderült,

  • a járvány egészségügyi kockázatának csökkentése érdekében minden iskola több területre kiterjedő ajánlást kapott;
  • ezeknek fontos része az iskolai étkeztetésre vonatkozó javaslatsor is;
  • ez érinti az étkezési idő hosszát, beosztását, az osztálytermi étkezést és a higiéniai szabályokat;
  • többféle módon változott így a gyakorlat és az iskolai házirend.

A menza az iskola egyik legnagyobb közösségi tere, ahol fennáll a osztályok keveredésének és a vírus továbbadásának veszélye - mutatott rá a KDNP alelnöke. Hozzátette, az iskoláknak küldött ajánlásban foglaltak értelmében étkezés előtt és után kiemelt figyelmet kell fordítani a gyermekek alapos, szappanos kézmosására vagy kézfertőtlenítésére.

A menzán fokozott az esélye annak, hogy a diákok a szájukhoz érnek, így a vírus a kézről a szájba juthat, ezért a kézmosás elengedhetetlen.

Őrbottyán, 2020. szeptember 20. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára beszédet mond az őrbottyáni egészségház átadásán 2020. szeptember 20-án Forrás: MTI/Mónus Márton

Rétvári egyúttal felhívta a figyelmet arra is, hogy az ajánlás szerint sorban állás esetén biztosítani kell a tanulók között a megfelelő távolságot. Így fokozottan ügyelni kell az étkezés helyszínének tisztaságára, valamint a gyermekek által használt edények, evőeszközök, poharak, tálcák rendszeres fertőtlenítésére. A menü összeállítása során előnyben részesítendőek a biztonságos hőkezeléssel készíthető ételek.

A rendszeres fertőtlenítésen túl törekedni kell a szakaszos, időben elkülönített, osztályonkénti ebédeltetés megszervezésére is.

Amennyiben az intézmény helyi adottságai ezt nem teszik lehetővé, úgy az érintett osztályok számára engedélyezett, hogy az ebédet a saját osztálytermeikben fogyasszák el, a szükséges higiénés szabályok betartása mellett - hangsúlyozta.

Illusztráció Forrás: MTI/Kallos Bea

Mint kiemelte, a gyakorlatban az ajánlások betartása érdekében, már több intézmény változtatott házirendjén, olyan módon, hogy hosszabb ebédidőt biztosít a tanulók számára, amely lehetővé teszi, hogy az osztályok között a lehető legkevesebb személyes kapcsolat legyen. Az iskolákban a személyi higiénés szabályok, valamint az óvintézkedések betartásával csökkenthető a kockázat. A kormány célja az, hogy a tanév normális, hagyományos formában bonyolódjon le. Magyarországnak és az iskoláknak is működniük kell - mondta a KDNP alelnöke.