Egyre fegyelmezettebbek az emberek, és egyre inkább betartják a vírus miatt hozott intézkedéseket. Körbenéztünk Budapesten: azt láttuk, hogy gyakorlatilag mindenki maszkot visel, és mindenki szabályosan: az orrot és a szájat is takarva. A multik egy része viszont továbbra sem igyekszik a védekezéssel. A rendőrség már több mint egymillió ellenőrzést hajtott végre a járvány alatt.

Néhány napja az egyik legnagyobb budapesti bevásárlóközpontban néztük meg, hogy az emberek és az eladók mennyire tartják be a koronavírus miatt hozott fontos szabályokat. Most egy másik plázát jártunk végig. Ami a legszembetűnőbb, hogy az emberek fegyelmezettek, mindenkin van maszk és rendeltetésszerűen: szájat és orrot is eltakarva.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Sálat vagy kendőt sem viselt senki maszk helyett, pedig szeptemberig azt is lehetett.

Az üzletekben azonban már nem ennyire jó a helyzet. Igaz, az egyik nagy magyar könyvhálózat boltjában minden eladón volt maszk, ráadásul mindenkin ugyanolyan fekete, vagyis láthatóan a tulajdonos egyenmaszkokat gyártatott. 
Egy multi üzletlánc boltjában, amely két szinten is várja a vásárlókat, már láthatóan nem figyelt erre a tulajdonos. Több eladón is láthatóan agyonhasznált, szakadozott maszk volt, ami vélhetően sem őket, sem a vásárlókat nem védte rendesen. Általában is azt figyelhettük meg, mint előző körképünk alatt,  a kisebb boltok általában betartják a rendelkezéseket, a multik kevésbé törődnek velük. 

Egy kis ruhaüzletben az eladó azt mondta, a vásárlók mind nagyon odafigyelnek a maszk használatára. Könnyű betartani az intézkedéseket, senkit nem kell már figyelmeztetni. 

Persze olyan van, hogy valakinek nem megfelelően áll, de ha ilyenkor kedvesen szólok, rögtön megigazítják - mondja az eladó. 

A helyes maszkhasználatról az országos tisztifőorvos azt mondta: 
annak felvételét megelőzően mossunk kezet, vagy használjunk kézfertőtlenítőt, a maszk külső felszínét ne érintsük meg, az orrot és szájat pedig tökéletesen takarni kell. Ha tüsszentünk, köhögünk, így nyál kerül a maszk belsejébe, akkor azt cseréljük le. Ezek mind olyan szabályok, amelyekkel elsősorban magunkat védjük, de természetesen a környezetünkben lévőket is.

A pláza felső szintjén éttermek vannak. A személyzetnek itt is kötelező a maszkhasználat, csak a vendégeknek nem. Az üzletek többségében a kiszolgáló személyzeten a maszk mellett kesztyű is van.

A plázától néhány méterre egy mozi van. Itt mindenki figyelmét felhívják a maszkviselésre, ellenőrizni azonban már nem tudják. 

Nincs annyi emberünk, hogy minden teremben álljon valaki, és azt nézze, hogy mindenki visel-e maszkot 

- mondja a pénztáros.

A rendőrség folyamatosan ellenőriz. Kiss Róbert rendőr alezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa az Origónak elmondta, 

tavasz óta több mint egymillió ellenőrzést végeztek. 

Ennek többsége a házi karantén betartására vonatkozott, kedden például 12 719 helyszínen voltak kint. 

Ugyanezen nap alatt a védelmi intézkedések megszegése miatt 32 rendőri intézkedés történt. Kiemelten figyelnek a tömegközlekedésre, a sofőrök vagy vonatok esetén a kalauzok riasztására azonnal indulnak.