Reggel és késő délután lehetnek záporok

Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése:
Vágólapra másolva!

Ma
Gyakran lesz gomolyfelhős az ég, és két hullámban (reggel, illetve késő délutántól) várhatók záporok, zivatarok. Még kitart a nyáriasan meleg idő, délután 24 és 30 fok között alakulhat a hőmérséklet. A déli, délkeleti szél megélénkül.

Csütörtök
Gomolyfelhős időre számíthatunk többórás napsütés mellett. Csak elszórtan fordul elő zápor, zivatar. A délutáni órákban 23 és 29 fok közötti értékeket mérhetünk.

Péntek
Erősen megnövekszik a felhőzet, és nyugat, délnyugat felől egyre többfelé alakul ki eső, zápor, zivatar. Heves zivatarok is lehetnek felhőszakadással, jégesővel. Sokfelé lesz erős a déli, délkeleti szél, ami késő estétől északnyugatira fordul és viharossá fokozódik. 20-29 fok valószínű délután - DK-en, K-en még kitart a szeptemberi nyár.

Szombat
Borult lesz az ég, és főleg a nap első felében sokfelé lesz eső, zápor, zivatar, néhol felhőszakadás. Délután - a viharos szél hatására - csökken a felhőzet. Markáns lehűlés várható: 10 és 22 fok közé esik vissza a maximum-érték.

Vasárnap és hétfő
Hűvös, szeles őszi időre van kilátás. Mindkét nap kialakul elszórtan eső, záporeső. Mindössze 12 és 19 fok között várható a csúcshőmérséklet. Indulhat a fűtési szezon, szükség lesz a melegebb ruhákra is.