Már a lakását sem hagyhatta volna el az a fú, aki új szerelmét és annak anyját akarta megölni. Egész egyszerűen levágta magáról a nyomkövetőt, és végezni akart a két nővel. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kér a fiúra.

A történtek idején 16 éves fiú 2018-ban menyasszonyát akarta megölni. Féltékenységből megütötte, majd a fagyos Dunába lökte a lányt. A lány kimászott a folyóból, de a fiú ezt követően is megverte, aminek eredményeként a lány közvetlen életveszélyes állapotba került. 

Ezért büntetőeljárás indult ellene, a lábára nyomkövető került, a lakását sem hagyhatta volna el. 

A fiú később viharos szerelmi viszonyt folytatott egy kiskorú lánnyal, akit meg is ütött. A lány végül szakított vele, ezt azonban nem tudta feldolgozni. 

Az egyik nap levágta magáról a nyomkövetőt, és egy bicskát magához véve Budára, a XI. kerületbe ment, ahol a lányra és a lányát védeni igyekező édesanyára támadt. Mindkettejüket többször megszúrta. Csak akkor hagyta abba a támadást, amikor az édesanya telefonon segítséget kért.  A lány életét csak az időben kiérkező, mentősök tudták megmenteni.  

Az ügyészség a fiút előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérletével, és fogolyszökéssel vádolja. A törvény szerint legfeljebb 15 évet kaphat. 

Az ügyészség most indítványozza, hogy a korábbi ügyét egyesítsék a mostani vádemeléssel. Abban az eljárásban februárban emeltek vádat a fiú ellen.