Megtalálták Bíró László romházakba bejelentett strómanjait, akikkel együtt a baloldal közös szerencsi jelöltje bedöntötte a Hegyalja Mix Szociális Szövetkezetet. Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Bíró nem munkahelyeket teremtene, hanem tönkretenné azokat, ahogy ezt korábban is tette az általa vezetett szövetkezettel. 

Bíró László, a baloldal jelöltje az október 11-i, Borsod megyei időközi parlamenti választáson nem munkahelyeket teremtene, hanem tönkretenné azokat – jelentette ki Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján, amelyen a politikus sajtóhírek alapján arról is beszámolt, hogy megtalálták Bíró strómanjait. A politikus kifejtette: az egész baloldal kezdettől fogva sumákol a jelöltjük viselt dolgaival kapcsolatban, és semmilyen érdemi választ nem kapnak a felmerülő kérdésekre – írta a Magyar Nemzet. 

Kedden ráadásul újabb súlyos dolgok láttak napvilágot, sajtóhírek szerint ugyanis megtalálták Bíró László strómanjait, akiknek segítségével bedöntötte a Hegyalja Mix Szociális Szövetkezetet, amely nem fizette ki az alkalmazottait, és amelynek évekig a politikus volt a vezetője – mondta Hollik István. Azzal összefüggésben, hogy a baloldali jelölt azt mondta, a céget egy szakértői csapatnak adta tovább, a kormánypárti politikus elmondta: ezalatt egy elhunyt alkoholistát és két olyan embert kell érteni, akik egy romos házba voltak bejelentve.

Bíró László strómanjait egy romos házba jelentették beForrás: facebook.com/Bíró László

Utóbbit alátámasztandó egy képet is felmutatott a lakhatásra alkalmatlan ingatlanról. – Ezek az emberek strómanok, akiknek az lett volna a feladatuk, hogy elvigyék a balhét Bíró László helyett – hangsúlyozta Hollik István. A Pesti TV tegnap számolt be róla, hogy a cég felügyelőbizottsági tagjainak egyike egy romos tápióbicskei, másikuk pedig egy hasonló állapotú nagykátai ingatlanba volt bejelentve.

Figyelemre méltó: úgy tűnik, hogy még saját pártja sem bízik Bíró László kommunikációs képességeiben, mivel gyakorlatilag bújtatják a sajtó elől. A különböző sajtótájékoztatókon – amelyeken egyebek mellett a zsidóellenes kijelentéseiről és üzleti ügyeiről is kérdezte Bírót a jobboldali média – szinte szóhoz sem hagyták jutni az övéi. Amint Bíró belefogott a magyarázkodásba, vagy egy női munkatársa vagy pedig Jakab Péter pártelnök vette át tőle a szót.