Egy hatalmas agresszív kecskétől rettegnek Kőszegen

Kőszegen rettegnek Rambótól, a kecskétől
A panaszos, Nyitrai Nóra mutatja meg a károkat, telefonos felvételeket
Vágólapra másolva!
A kőszegi hegyen járkál szabadon Rambo, a hatalmas kecske, akit az osztrák gazdája nem hajlandó elzárni, a helyiek emiatt tragédiától tartanak. - írja a vaol.hu.
Vágólapra másolva!

Tavaly költözött a házaspár Kőszeg Felső ősdűlő városrészébe, a városi zaj elől. Idén augusztusig minden rendben volt az új otthonuk körül, ám

egy nap megjelent az utcán, majd később a kertjükben is egy hatalmas és agresszív kameruni bakkecske, Rambo.

Azt mondják, hogy Rambo gazdája részéről nem lehetett véletlen a névválasztás, ugyanis a kecske nem csak átlagon felüli méretekkel rendelkezik, de nagyon agresszív is.

Rambo, az agresszív kecske. Forrás: Veol.hu/Unger Tamás

Valószínűleg a házaspár nőstény kecskéje miatt érkezett, a többi bakkal pedig szeretett volna megküzdeni. A kecske könnyen bejutott a kertbe, mivel az oldalról nincs teljesen elkerítve. A házasápár elmondta, hogy

egy alkalommal Rambo a hatalmas szarvaival többször is nekiront egy ólnak, amiben két apró kecske volt, ekkor a házaspárnak nehezen, de sikerült elkergetni Rambót a kertjükből,

megmentve a kecskéiket. Egy másik alkalommal viszont egy tyúk elpusztult a támadásban. A család azt mondta, hogy

Rambo már korábban is ólálkodott az utcán, de mióta bejutott a kertjükbe, már otthon sem lehetnek biztonságban.

Azóta a gyerekeket sem engedik kint egyedül játszani. Próbáltak beszélni Rambo gazdájával, egy osztrák férfival.

Többször megkérték, hogy zárja be az agresszív kecskéjét, mert az mindenkire veszélyt jelent, de változás azóta sem történt.

Szeptemberben már háromszor hívta ki a rendőrséget a kecske miatt a pár. A rendőrök próbáltak segíteni és felszólították az állat gazdáját, hogy gondoskodjon a kecskéje védelméről, de a férfi nem tett semmit. Három hete a helyi jegyzőhöz fordultak, mint elsőfokú állatvédelmi hatósághoz, de ügyükben még mindig nem történt előrelépés.

A feleség mutatja a károkat, amit Rambo okozott. Forrás: Veol.hu/Unger Tamás

Kiderült, hogy a kecske korábban is okozott már gondot, tavaly pár házzal arrébb felaprította a kerti bútorokat, amerre jár kárt csinál.

A fél hegyet rettegésben tartja Rambo, a legtöbb szülő már ki sem engedi egyedül az utcára a gyerekeit.

Félelmük nem alaptalan, ahogy arról korábban mi is írtunk, egy megvadult kos ölt meg egy veszprémi nőt, egy férfit pedig megsebesített.