A járvány második hullámának felszálló ágában vagyunk, ma már egymást is figyelmeztetik az emberek a szabályok betartására – hangzott el az Operatív Törzs pénteki tájékoztatóján. 

Kiss Róbert rendőr alezredes, az Operatív Törzs pénteki tájékoztatóján közölte: az elmúlt 24 órában 133 rendőri intézkedést kezdeményeztek, ebből 28 esetben tömegközlekedési eszközön, 105 esetben pedig vendéglátóhelyen a nem megfelelő maszkviselés miatt.

Az Operatív Törzs ügyeleti központjának munkatársa beszámolt róla, hogy a csütörtöki Szuperkupa-döntőn a rendőrség elvégezte a feladatát, és ott megfelelő járványvédelmi intézkedések voltak hatályban.  Cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy a mérkőzésre belépők esetében nem lett volna testhőmérséklet-mérés.  Hangsúlyozta, ezt mindenkinél elvégezték, és senkinél nem mutattak ki magasabb hőmérsékletet.

Felszálló ágban vagyunk

Müller Cecília országos tiszti főorvos elmondta, hogy a járvány második hullámának felszálló ágában vagyunk. Ismertette, hogy ma már egymást is figyelmeztetik az emberek a szabályok betartására, amit nagyon köszön mindenkinek. Beszámolt róla, hogy járványügyi készültség van, ilyenkor koncentrált intézkedésekre van szükség, és az egészségügyi dolgozóknak is köszönetet mondott a helytállásért.

Müller Cecília ma a kézmosás szabályairól beszélt. Hangsúlyozta, hogy csak engedélyszámmal rendelkező kézfertőtlenítő szert használjunk,  kézmosáskor pedig legyünk alaposak. Az ujjbegyet és a hüvelykujjat is meg kell tisztítani.

Ismét leszögezte, hogy alig-alig van költségtérítéses PCR-teszt, a közel 670 ezer vizsgálat zöme ingyenes volt.

Az emberek óriási többsége betartja a védelmi szabályokatFotó: Csudai Sándor - Origo

Egyre többen vannak kórházban 

Müller Cecília tudatta,  összesen 29, Budapesten 10, vidéken 19 intézmény van kijelölve a koronavírusos betegek ellátására, ezek meghatározott terv szerint lépnek be az ellátásba. A kontaktnak minősülő gyermeknek, akinek az osztálytársa volt pozitív, otthon kell kivárnia a 10 napot, ám a szülei nem minősülnek kontaktnak, amennyiben a gyermek tünetmentes.

Beszélt arról is, hogy most is, mint a kezdetek óta, a WHO iránymutatásai alapján járnak el. – A pozitív esetek számának emelkedésével a kórházban ápoltak száma is növekszik, és 4-5 héten belül az elhunytak számának emelkedésére is készülni kell – közölte.