Újabb fordulatot vett az elmúlt évek legszövevényesebb korrupciós ügye: V. Ákos, a kispesti baloldal egykori sofőrje állítja, a Lackner-felvételek valódiak, ő pedig személyesen jelen volt a kokainozós MSZP-s bulin. A focin keresztül a szocialista városvezetés bizalmába férkőző férfi tivornyákról, kábítószeres bulikról és egy-egy este alatt elszórt százezrekről tálalt ki. Szerinte a szocialista hatalmi kör súlyosan visszaélt a polgárok bizalmával, az pedig kizárt, hogy Gajda Péter ne tudott volna a hátországában zajló sötét ügyekről. 

V. Ákos megfogalmazása szerint azért nyilatkozott a Hír TV-nek, mert felháborította az, ami Kispesten folyik, ahogyan a szocialista hatalmi kör bánt az emberekkel, és viszonyult az emberi sorsokhoz. A férfi állítja, amióta Lackner Csabát ismeri, legalább száz különböző bulin vett részt az ex-MSZP-s képviselővel.

Kábítószer volt a zacskóban

Elmondása szerint a kispesti Lackner–Kránitz–Gajda háromszögbe a focin keresztül vezetett az útja: jól teljesített egy tornán, aminek következtében a szocialista politikusok bevették a társaságba. Később barátok lettek, ezt követően kezdődtek a közös bulizások. A férfi egy sofőrszolgálatnál dolgozott, és a baloldali politikusokat többször fuvarozta az éjszakában, így innen is ismerte a kispesti hangfelvételeken hallható történeteket.

V. a kép- és hanganyagok nyilvánosságra kerülésekor azonnal felismerte Lackner Csabát, sőt, állítása szerint ő is jelen volt azon a bulin is, ahol Lackner a fehér port szárította a ventilátor előtt. Cáfolta a szocialista politikusok védekezését, miszerint az MSZP-s politikus kezében nem kábítószer volt. "Az nemcsak kábítószernek látszó fehér por, hanem egyértelműen az" - szögezte le, hozzátéve, hogy ez nem egyszeri alkalom volt. 

"A kispesti mesterhármas": Lackner Csaba (b); Kránitz Krisztián (k); és Gajda PéterForrás: Facebook

"Visszaosztott pénzek"

V. Ákos megerősítette, hogy hallott már a kispesti hangfelvételeken is elhangzott szisztémáról, ami szerint a pénzt nem a büdzséből veszik el, hanem külső vállalkozókon keresztül jön vissza. Állítása szerint ezt "visszaosztott pénznek" szokták nevezni. Ezekben az üzelmekben a Gajda alá tartozó Kránitz Krisztián és Lackner Csaba is részt vett

- jelentette ki, hozzátéve, hogy a jelenleg is a kispesti vagyonkezelő élén álló Kránitz Krisztián volt mindannyiuk közül a legmohóbb.

Szerinte a rendszer működésének fontos eleme volt, hogy bizonyos vállalkozók azért segítették a kispesti baloldalt ezekben az ügyletekben, mert ha nem működtek volna együtt, akkor nem kaptak volna munkát. Így ezek az együttműködések csakis bizalmi alapon és hosszú távon működtek. Lackner esetében Somogyi László vállalkozó - aki egyébként Somogyi Lászlóné, XIX. kerületi szocialista önkormányzati képviselő volt férje -, Kránitz esetében pedig Lakatos József volt ez a vállalkozó.

Kizárt, hogy Gajda ne tudott volna róla 

A férfi elárulta, hogy Lackner leginkább a bulikon beszélt a szocialista városvezetés piszkos ügyeiről, főleg amikor jól ment neki az "üzlet." "Amikor rosszabbul ment neki, akkor inkább a másik kis csoport szidása volt terítéken" - utalt ezzel Kránitzra és körére. Mint az egykori sofőr elárulta, kettőjük között egy elszámolási vita miatt romlott meg a viszony. Ennek ellenére a kapcsolat megmaradt közöttük, az összekötő szál Gajda Péter polgármester volt.

Mint ismert, a kerületvezető zavaros ügyeiről szintén mesélt Lackner a felvételeken. Amikor szóba került, hogy a polgármester mibe fektette a pénzt, amit "kapott", Lackner úgy válaszolt: "Hát ingatlanokat vásárol, most is szereztem neki ingatlant."

V. Ákos megerősítette, hogy

szinte képtelenség, hogy Gajda Péter ne látott volna rá ezekre az üzelmekre.

Szinte kizárt, hogy Gajda Péter nem tudott a történtekrőlForrás: Origo

Szeretők, kurvák, két kézzel szórt közpénz

A férfi az adás során arról is szót ejtett, hogy a közpénzből meggazdagodó baloldali politikusok hogyan mulattak szabadidejükben. Állítása szerint Somogyi és Lackner közeli barátok voltak, több alkalommal is együtt fogyasztottak kábítószert.

De beszámolt egy balatonfüredi buliról is, ahol a három-négynapos tivornyán jelentős volt az alkohol- és drogfogyasztás is. Kiemelte, nemcsak kokain fogyott, hanem a társaság nagy kedvence is, a bogyó néven ismert extasy tabletta. A résztvevők az efféle bulik alkalmával prostituáltakat is rendeltek, mert „természetesen a feleségek otthon" maradtak. A baloldal sofőrje szerint Lackner szeret a társaság közepe lenni, és ezeken a bulikon ezt meg is kapta. Az önkormányzati képviselő szórta a pénzt,

egy-egy görbe este negyven- és kétszázezer forint közötti összegbe is kerülhetett.

A hangfelvételek készítésekor, 2019 nyarán különösen sok ilyen buli volt, mivel V. Ákos szerint ekkor Lackner felesége épp várandós volt, ezért a képviselőnek "sok mozgástere maradt". Az egykori sofőr beszámolt arról, hogy

a kokainozó MSZP-s politikusnak a felesége mellett legalább két-három nőhöz volt köze - rajtuk kívül pedig igénybe vette prostituáltak szolgáltatásait is.

Lackner Csaba nem egyszer vetette bele magát az éjszakábaFotó: Polyák Attila - Origo

A Magyar Nemzet birtokába jutott felvételek szerint Gajda Péter is részt vett a tivornyákon. Lackner ezeken arról beszélt, hogy egy ausztriai síelésen, miután összeveszett a társaság, mert Kránitz barátnője kiborult, a polgármesterrel lementek egy kuplerájba. "Akkor volt az, amikor a Gajda azt mondta, hogy most beülünk a kocsiba, és elmegyünk a csajokhoz, akkor volt ez, amikor lementünk első este a kuplerájba a Péterrel, és hajnalban mentünk haza" -  hallható a felvételeken.

Gajda, bár számos bulin részt vett, soha nem fogyasztott kábítószert, viszont V. Ákos elmondása alapján világos, hogy olyan bulikban is ott volt, ahol a résztvevők drogot fogyasztottak. Ilyen volt Lackner Csaba tejfakasztó bulija, a képviselőnek valamikor július végén, augusztus elején született meg legkisebb gyermeke. A tejfakasztón, amelyről szintén hangfelvétel készült, Gajda Péter hangja hallható. 

Lackner sakkban tartja Gajdát?

A hangfelvételek nyilvánosságra kerülése óta is rendeznek bulikat Kispesten a botrány szereplői, de már óvatosabbak - erről is beszélt V. Ákos. Azt gondolja,

Gajda azért sem szorongatja meg Lacknert, mert tudnak egymásról dolgokat.

"Viccelődhetnék azzal, hogy felebaráti szeretet, de úgy gondolom, hogy itt pénzről van szó elég keményen" - tette hozzá.

Lackner felesége épp várandós volt, ezért a képviselőnek "sok mozgástere maradt".

Fidesz: Ideje bocsánatot kérni és távozni

- Ideje lenne eltolni a biciklit és távozni. Ám ez előtt bocsánatot kellene kérni a kispestiektől, és mindazoktól, akik bíztak bennük

– üzent a kispesti baloldalnak Dódity Gabriella, a helyi Fidesz–KDNP önkormányzati képviselője az Informátor című műsorra reagálva, írta a Magyar Nemzet.  Szerinte minden emberben van egy morális gát, azonban vannak olyanok, akiknél a lelkiismereti határok eltolódnak, és később azon a szinten is maradnak.

– A lelkiismeret, az elengedhetetlen alázat helyét pedig valami egészen elképesztő arrogancia és nagyképűség foglalta el – mondta, hozzátéve: képviselőnek lenni szolgálat, ami nem azt jelenti, hogy az ember nem hibázik. – De azt semmiképp sem jelentheti, hogy az egész rendszerre úgy tekint bárki is, ahogyan a hangfelvételekből már körvonalazódott. Ahogyan most valaki, aki ezt testközelből tapasztalta, elmesélte nekünk – utalt a kamera elé lépő bennfentesre.

A XIX. kerületi Fidesz–KDNP képviselője emlékeztette a kispesti baloldalt: mandátumukat nem azért kapták a kispestiektől, hogy saját önös érdekeik mentén jól szórakozzanak.

– Kispest nem húsos fazék, amit azért toltak eléjük, hogy kivegyék belőle mindazt, ami nekik jó, a mócsingokat pedig pofátlanul az edény alján hagyják – mondta a képviselő. Hangsúlyozta: a kerületre nem szabadna üzletként tekinteni – miként a baloldal tette –, inkább a helyiekért kellene dolgozniuk.

– Kispest nem bulihely, nem a fehér porok és csíkok hazája, a szavazóktól kapott bizalom pedig nem cirkuszi porondot, hanem felelősségteljes munkahelyet rajzol körbe – emlékeztetett Dódity. A képviselő szerint a kerület csodával határos módon így is működőképes maradt, ám felelős vezetéssel valódi előrelépés történhetett volna a helyi ügyekben, a helyiek ügyeiben.Vége a félrebeszélésnek, vége a magyarázkodásnak, mások gyanúsítgatásának. Eljött a tisztázás ideje – szögezte le a képviselő.