A hiteltörlesztési moratórium meghosszabbítása több mint egymillió embernek jelent érdemi segítséget - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szombati videoüzenetében.

Dömötör Csaba a moratórium meghosszabbításával kapcsolatban felmerült kérdéseket tisztázva kijelentette, hogy a moratórium minden, március 18-a előtt felvett hitelre, kölcsönre és lízingre, így a lakáshitelekre, az autóhitelekre, valamint a babaváró támogatásra is vonatkozik.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkáraForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Közölte, hogy a magánszemélyeknek a moratóriumba való belépéshez vagy hosszabbításhoz nem kell bemenni a bankba, de a bank ellenőrizheti, hogy az illető jogosult-e a hosszabbításra.

Az államtitkár azonban felhívta a figyelmet, hogy a vállalkozásoknál a hosszabbítás azonban csak azokra vonatkozik, amelyek árbevétele legalább 25 százalékkal csökkent. Nekik jelezni kell a bank felé, ha hosszabbítást szeretnének, és a jogosultságot dokumentumokkal is igazolniuk kell.

Hozzátette, hogy azok a párok is élhetnek a lehetőséggel, akik még csak most várják gyermeküket, és azok a szülők is, akik egyedül nevelik gyermeküket.

A kormány nem áll meg itt, további gazdaságvédő lépések jönnek - fogalmazott Dömötör Csaba.