Nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség, egymilliót fizetnek egy gyilkosért

Oroszlány, megöltek egy férfit 2019. márciusában, keresik a gyilkost
Vágólapra másolva!
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője megemelte a nyomravezetői díjat egy 2019-ben történt gyilkossággal kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

A rendőrség oldalán olvasható közlemény nem sok mindent árul el az ügyről, mindössze annyit osztottak meg, hogy

2019. március 28-a előtt valaki megölt egy oroszlányi férfit.

Ebben az ügyben még nyomoznak, egyelőre nem találták meg a gyilkost.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a korábban kitűzött 500 ezer forintos nyomravezetői díjat

szeptember 23-án 1 millió forintra emelte.

A díjkitűzés visszavonásig érvényes, de legkésőbb 2034. március 28-án hatályát veszti.

Helyszínelők a gyilkosság tetthelyén Forrás: Police.hu

A rendőrök azt kérik, hogy aki úgy gondolja, tud valamit arról, ki tehette, hivatali munkaidőben tegyen bejelentést személyesen a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságon, illetve bármely rendőri szervnél. Hívhatja a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság központi 06-34/517-777-es telefonszámát, vagy a 112-es, díjmentes segélyhívó számot, de tárcsázhatja az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámot is.