Kinevezték ma az új kancellárt, de a Színművészeti néhány tüntetője nem engedte be az egyetem épületébe

Vágólapra másolva!
A Színház- és Filmművészetért Alapítvány közleménye.
Vágólapra másolva!

A Színház- és Filmművészetért Alapítvány 2020. október 1-től

dr. Szarka Gábort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem campus-főigazgatóját nevezte ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárjává.

Szarka Gábor 48 éves, jogász, biztonság- és védelempolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes egyetemi docense és díszpolgára. Diplomataként Párizsban szolgált katonai attaséként, később a Nemzeti Ipari Park Üzemetető és Fejlesztő Zrt. vezérigazgató-helyettese volt, franciául és angolul beszél felsőfokon.

Az eddigi kancellár, dr. Vonderviszt Lajos aktívan részt vesz az átadás-átvétel lebonyolításában. A mai napon

Az új kancellár ennek ellenére mindent megtesz annak érdekében, hogy feladatait a jövőben a lehető legmagasabb szinten elláthassa - áll a Színház- és Filmművészetért Alapítvány közleményében.