A Vácon gyártott Panther 5 lélegeztetőgép segítségével sikerült elkerülni a koronavírussal fertőzött Kuncze Gábor esetében azt, hogy a gépi lélegeztetés egy súlyosabb szakaszába kerüljön – mindezt Gál János, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika igazgatója mondta el az Origónak. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter még a múlt héten jelentette be, hogy napokon belül a magyar egészségügy rendelkezésére fog állni a külügyminisztérium által megrendelt 1000 darab világszínvonalú lélegeztetőgép, amelyet a hazai székhelyű Celitron Medical Technologies Kft. már legyártott. 

Stabilizálódott Kuncze Gábor állapota a Semmelweis Egyetemen kapott kombinált kezelésnek köszönhetően. Az egykori belügyminiszter a koronavírus fertőzés miatt került kórházba, majd amikor állapota romlott, az egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikájára szállították és ott kombinált terápiát, azaz gyógyszeres-, plazma- és fizioterápiás kezelést, valamint úgynevezett non-invazív gépi lélegeztetést alkalmaztak nála.

A politikusnál egy új, Vácott gyártott lélegeztetőgépet használtak, melyet jelenleg három helyszínen, így többek között a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikáján tesztelnek. A klinikán kezelt egykori belügyminiszter volt az egyik olyan beteg, akin alkalmazták a Panther 5 készüléket. Páciensünk esetében a non-invazív lélegeztetésre is alkalmas berendezés tudásának köszönhetően elkerülhető volt a komolyabb beavatkozást igénylő intubációs gépi lélegeztetés, így az eszköz, az alkalmazott kombinált terápia részeként nagyban hozzájárult ahhoz, hogy eredményes terápiát tudtunk nyújtani számára a koronavírusos fertőzése miatt - mondta Gál János, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika igazgatója.

Panther 5 típusú lélegeztetőgépet szerel össze egy szakember a Celitron Medical Technologies Kft. váci központjában 2020. szeptember 25-én. A hazai székhelyű cég legyártotta a külügyminisztérium által megrendelt 1000 darab lélegeztetőgépet, így napokon belül a magyar egészségügy rendelkezésére fog állni a hazánkban gyártott, világszínvonalú gépForrás: MTI/Máthé Zoltán

Három kórházban már kipróbálták

Mint arról korábban beszámoltunk, napokon belül a magyar egészségügy rendelkezésére fog állni a külügyminisztérium által megrendelt 1000 darab világszínvonalú lélegeztetőgép, amelyet a hazai székhelyű Celitron Medical Technologies Kft. már legyártott – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Vácon. A Celitron Medical Technologies Kft. váci központjában közölte, hogy  a Magyarországon gyártott lélegeztetőgép technológiai szempontból ma a legjobb a világpiacon: korhatár nélkül alkalmazható, alacsony energiafelhasználású és függetleníthető a kórházban lévő intenzív osztályokon rendelkezésre álló sűrített levegőt biztosító kiállásoktól. 

Hozzátette, hogy a gépet a Honvédkórházban, a debreceni egyetemi kórházban és a Semmelweis Egyetemen is tesztelték, és mindenhonnan csak a legjobb visszajelzések érkeztek.

A Celitron egy magyar gyártó cég, amely a kutatásra és a fejlesztésre helyezi a hangsúlyt a sterilizálás és a fertőzésveszélyes hulladékkezelési rendszerek terén.  Világszerte több mint 80 országban már több mint 400 kórházi veszélyeshulladék-kezelő egységet (hulladékfertőtlenítő berendezést), valamint több mint 4000 gőzsterilizálót telepítettek. 

A Celitron termékeit és alkatrészeit a 8898 négyzetméter alapterületű, új ipartelepen lévő gyárában állítja elő. A vállalat több mint 80 teljes munkaidőben dolgozó alkalmazottat foglalkoztat. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Celitron Kft. árbevétele tavaly meghaladta az 1 milliárd forintot, ami csaknem 20 százalékos csökkenés 2018-hoz képest.