A Klebelsberg Központ fenntartásában működő valamennyi intézménybe kerültek testhőmérséklet mérésére szolgáló eszközök, az iskolák felkészültek a csütörtöktől kötelező lázmérésre - mondta el a szervezet elnöke reggeli sajtótájékoztatóján, Székesfehérváron.

Hajnal Gabriella a székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumban hangsúlyozta, hogy a legtöbb helyre kézi lázmérők kerültek. 

Lázmérés egy fővárosi iskolában, 2020. szeptember 1-énFotó: Csudai Sándor - Origo

A fennakadások elkerülésére a nagyobb intézményekben alternatív megoldásokat alkalmaznak, így például a Tópartiban fali automata hőmérőt helyeztek üzembe, a legnagyobb intézményekben pedig, ahol reggelente egy kapun legalább négyszáz diák megy be, hőkapukat fognak beszerelni. 

Az elnök jelezte, utóbbiak beszerzés alatt állnak, de öt már tesztüzemmódban van Budapesten; a hőkapu egyszerre akár húsz-harminc gyerek testhőmérsékletét is méri, így tíz perc alatt több száz diákot be tud engedni.

Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója közölte, hatvan székhelyintézményük mintegy 130 feladatellátási helyen biztosít mindennapos oktatást, ami 22 ezer diákot és 3500 dolgozót jelent. Hozzátette: a tankerület minden intézményében biztosítottak a feltételek a szerdától kötelező testhőmérséklet-méréshez.

Vizi László Tamásné, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium intézményvezetője elmondta, hogy 750 diák, 80 pedagógus és egyéb munkatárs bejutását kell megoldaniuk minden reggel. A szerda reggeli tesztidőszakban fennakadás nélkül, becsengetésre mindenki a tanterembe ért, pedig a szenzoros homlokhőmérés után kötelező kézfertőtlenítést is végeztek.  Kérdésre válaszolva elmondta, hogy az iskolának ötven kézi hőmérője, két szenzoros fali hőmérője van, de hamarosan hőkaput is felállítanak.