Nyílt politikai zsarolásként értelmezhető a Soros-jelentés

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság első éves jogállamisági jelentése a már jól ismert ellenzéki álhíreket tartalmazza, az úgynevezett „jogállamisági" kérdést pedig ismét politikai furkósbotként használják a balliberális politikai körök Magyarországgal szemben – mondta Deák Dániel élő videóelemzésében. A XXI. Század Intézet vezető elemzője elmondta, ezeknek az összehangolt nemzetközi támadásoknak az állhat a hátterében, hogy a liberális körök így igyekeznek csökkenteni Magyarország politikai mozgásterét az uniós egyeztetéseken, amelyek egyebek mellett a következő hétéves uniós költségvetésről, a helyreállítási alapról és az új migrációs paktumról szólnak. Az elemző hozzátette, nem meglepő a jelentés hangneme, hiszen annak az elkészítésében részt vett az a Soros-hálózathoz tartozó Vera Jourová, aki több alkalommal is élesen támadta Magyarországot - hívja rá a figyelmet a XXI. Század Intézet elemzésében.
Vágólapra másolva!

Első alkalommal hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság jogállamisági jelentését, amelyet ezentúl minden évben és minden országra nézve elkészít – mondta Deák Dániel, ismertetve, hogy a jelentés elkészítése során számos Soros-féle NGO-val beszéltek a brüsszeli testület munkatársai, és felhasználták többek között az Európai Bíróság, a Velencei Bizottság és az Európai Parlament által meghozott döntéseket, véleményeket is.

Hozzátette,

az anyagot két uniós biztos hivatala állította össze: az igazságügyért felelős Didier Reynders és jogérvényesülésért felelős Vera Jourová.

Alex Soros, Vera Jourová és Soros György Forrás: TWITTER

Mint mondta, utóbbi rendszeresen támadja Magyarországot, legutóbbi kijelentésével egyértelműen megsértette a semlegesség elvét, illetve túllépte a hatáskörét.

– hívta fel rá a figyelmet Deák Dániel.

A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint

Kiemelte, hogy a média terén tett megállapításai a jelentésnek egyáltalán nem találkoznak a valósággal, hiszen annak állításaival ellentétben Magyarországon a sajtószabadság köszöni szépen jól van, számos kutatás bizonyítja, hogy

az elmúlt években nőtt az ellenzéki sajtótermékek száma, ráadásul ezek rendelkeznek a legnagyobb eléréssel.

Az elemző elmondta, ezeknek a jelentéseknek tipikus eszköze, hogy homályos aggodalmakat fogalmaz meg, kevés olyan konkrétumot tartalmaz, amelyek alapján valójában meg lehetne vizsgálni, hogy milyen állapotban van egy adott ország jogrendszere.

Deák Dániel közölte,

Ugyan ebbe a támadássorozatba illik bele a mostani jelentés is, amely egyébként más bevándorlásellenes és szuverenitáspárti kormányok ellen is folyik Európában – tette hozzá.

Megjegyezte, több nyugat-európai országgal szemben nem hangzik el ilyen kritika,

márpedig számos aggályos helyzetről lehetne beszélni, elég csak a belga rendőrök egy szlovák férfi ellen elkövetett brutalitására gondolni, amelyet évekig titokban tartottak a hatóságok.

Álláspontja szerint ezeknek az összehangolt nemzetközi támadásoknak az állhat a hátterében, hogy

Most zajlik ugyanis a tagállamok vezetői és az unió intézményei között az a vita, amelyen egyebek mellett a koronavírus gazdasági hatásainak enyhítéséről, illetve a következő hétéves uniós költségvetési ciklus forrásainak elosztásáról és annak az úgynevezett „jogállamisági" kérdésekkel történő összekötéséről szól. Az Európai Parlament ugyanis nem támogatja a júliusi tanácsi megállapodást, a tagállamoknak így ismét elő kell vennie ezt a témát - részletezte.

Hozzátette:

ha Magyarországot ezekkel a támadásokkal és az ilyen jelentésekkel sikerül a „renitens" szerepében feltüntetni, akkor fennáll a veszélye annak, hogy forrásoktól esik el.

Kiemelte, ezért fontos a magyar kormány részéről a tények hangoztatása, hiszen ilyen fontos döntésekről nem szabad álhírek alapján dönteni.

Deák Dániel videóelemzése alább tekinthető meg teljes egészében: