Felkészültek a köznevelési intézmények a belépéskor szükséges lázmérésre - közölte Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Maruzsa Zoltán azt mondta, hogy mindenhol nagy logisztikai műveletet igényel a gyermekek beléptetése az intézménybe, de nagyobb zökkenők nélkül megoldható a feladat. Ezt segíti, hogy a kormány negyvenezer digitális hőmérőt biztosított az intézményeknek,  ahol pedig négyszáz gyereknél többet kell egy kapun beengedni, hőkapukat telepítettek, így egyszerre 8-10 embert tudnak ellenőrizni - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a lázmérés a járvány elleni közös védekezést szolgálja, és segíti az oktatási intézmények biztonságos működtetését.

IllusztrációFotó: Csudai Sándor - Origo

A lázmérést olyan helyen érdemes elvégezni, ahol az nagyobb tumultus nélkül lebonyolítható. A mérésben minden dolgozó, és akár a felsőbb éves tanulók is részt vehetnek. 37,8 Celsius-fok felett el kell különíteni a gyermeket, majd pár perc múlva meg kell ismételni a lázmérést,  ha pedig másodjára is lázat mutat, értesíteni kell a szülőt - ismertette az eljárást az államtitkár.

Maruzsa Zoltán beszélt arról is, hogy a szerdai adatok szerint 30 óvodában és 6 iskolában kellett rendkívüli szünetet elrendelni, 134 intézményben pedig 1-1 osztályban tantermen kívüli digitális munkarend mellett döntöttek.

Az elmúlt egy hónapban egyetlen intézményben sem alakult ki tömeges fertőzés, ebből az látszik, hogy a jelenleg érvényes eljárásrend hatékony - mondta az államtitkár.